Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)

Szabó Béla: Nemtelenek birtokszerzési képtelensége (incapacitas) Zala megyében

ket illesse e jog, a nemtelen társakat pedig csak Szent Mihály napjától karácsonyig^ Az elsőfokon eljáró szolgabíró a követelésüket meg is ítéli nekik, de a fellebbezett pörben a megyei törvényszék elutasítja a felpereseket azzal, hogy itt nem földesúr—jobbágy közti megosztásról van szó, hanem egyenrangú birtokos társakról. Sőt, mivel ez a másodfokú ítélet 1737-ben kelt, az elsőfokú ítélet óta elmaradt haszon megtérítésére is kötelezik Skerleczéket.

7 Most ehhez vegyük hozzá e tanulmány elején megismert indító pört, amit Skerlecz Sándor többek között éppen az ellen a Szita Ferenc ellen tesz folyamatba, aki úgy látszik nem hajtott fejet a Skerleczek nagyobb vagyonú és tekintélyesebb famíliája előtt, s szembe is mert szállni velük, könnyű elképzelni, miféle indulatok forrtak Skerleczékben a nemesi öntudatukon csorbát ejtő parasztokkal szemben. Ezek az indulatok a felszínen jelentkeztek, de a háttérben a dolgok mélyén igen komoly gazdasági érdekek érvényesítéséről volt szó. Az 1720 utáni évtizedekben, miután a mezőgazdasági termékek számára kedvező értékesítési lehetőségek kínálkoztak, a földművelés nagyarányú lendületet vesz. Egyre nagyobb területeket fognak művelés alá és fokozódik az allodizálás. Ez idő tájt indul meg az önálló nemesi gazdálkodás, s mindezen tényezők együttléte indítja a korszak kutatóját annak a megállapítására: „a 18. század teljesen a nagy földrablások korszaka is volt". A fenti megállapítások elsősorban a dunántúli végekre érvényesek, s onnan indultak el az incapacitási perek is! Erős anyagi érdek és felerősödött osztálytudat együttes jelentkezésével nyílt meg a birtok gyarapításának ez az új lehetősége, s mert sem a Corpus Jurisban, sem Werbőczinél nem találták határozott és világos megfogalmazását annak, hogy Magyarországon a nemtelenek birtokot nem szerezhetnek, s azt nem is birtokolhatják, kerülő úton egyéb célra szerkesztett törvényeknek ún. kiterjesztő értelmezésével próbálkoztak, s végül sikerrel is bizonyították a fenti tétel érvényét. Fentebb már volt szó arról, hogy elsősorban az 1715: 23. tc. és a Hármaskönyv III. R. 29. és 30. c. voltak azok a jogszabályok, amelyek kiterjesztő magyarázatával igazolták az incapacitást. A törvények kiterjesztő értelmezéséről Frank Ignác: A közigazság törvénye Magyarországon c. művében azt írja: ,,Ha vannak a törvényben (ti. amelyet alapulvettek) bizonyos alapigazságok, azokból fejtegetés által több külön szabásokat lehet vonni és eképpen ítélvén a bíró szoros értelemben is csak törvény szerint ítél (legem applicat). Máskor pedig olyan törvényt találván, melynek bőven az oka, mintsem szabások, a bíró ezt is kiterjesztheti a közmondás szerint: „ubi eadem ratio, eadem est etiam legis dispositio". De hozzáteszi: nem szabad kiterjeszteni: mindazon törvényeket, melyek az ember természetes szabadságát megszorítják, mert a polgárok törvényes szabadsága, bátorsága éppen abbul áll, hogy tenni szabad mindazt, ami senkinek sem árt, és tiltva sincs."

8 7 Vas megyei Levéltár. Polgári perek 1735. fasc. 64. nr. 11. 8 FRANK Ignácz: A Közigazság törvénye Magyarhonban. Budán, 1845. I. rész. 63—64. o.