Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)

Foki Ibolya: Olasz—szlovén menekültek Zala megyében

helyi hatóságok előtt is egyértelművé tegye. Mivel ez — legalábbis Zala megyében — nem történt meg, előállt az a visszás helyzet, hogy míg a felső hatóságok bizonyos értelemben enyhíteni próbálták a háborús rendszabályok folytán érvényben levő korlátozásokat az olasz—szlovén menekültekre vonatkoztatva, addig a helyi szervek, úgy tűnik, nem mertek rugalmasak lenni. Mereven ragaszkodtak azokhoz a rendeletekhez, utasításokhoz, amelyeket az adott szituációban alkalmazandónak véltek. Meg kell jegyezni, hogy a menekült, idegen polgári lakosság kezelésére tulajdonképpen alig találhattak valami iránymutatást, hiszen osztrák alattvaló, de nem német, vagy magyar ajkú kilakoltatottakról volt szó. Éppen nemzetiségük miatt vélhették őket egyes helyeken internáltaknak, s ez valószínűleg a bánásmódban is kifejeződött. Ennek helytelenségét a fentebb említett rendeletből megtudhatták, bár ez — ismeretlen okból — csak július 20. után jutott el a szolgabírákhoz, így érvényesítésére már nem sok idő maradt. A bizonytalanság azonban ezután sem szűnt meg. Még egy, 1914 végén kelt rendelet kimondja — éppen az élelmiszerhiány és a túlzsúfoltság elkerülésére hivatkozva —, hogy a törvényhatóságok területén tartózkodó osztrák menekülteket össze kell írni és ausztriai területre, ottani barakktáborokba kell őket szállítani. Ez akkor elsősorban a galíciai menekültekre vonatkozott. Ennek ellenére a kilakoltatottak ideérkezése után több ízben a főszolgabírók tanácsot kérnek, hogy ezt a rendelkezést a járásukban levő evakuáltakra alkalmazzák-e, tehát elszállíttassák-e őket. Ebben nyilván az eltartástól való megszabadulás igénye is közrejátszott, de inkább az volt a döntő, hogy semmiféle támpontot nem találtak, ami e kérdésben eligazította volna őket. A megyétől azt az utasítást kapták, hogy az olasz—szlovén nemzetiségűek ill tartózkodása és majdani elszállítása esetében el kell tekinteni ettől a rendelkezéstől, sorsukról később intézkednek. Annak ellenére, hogy levelezésük ellenőrzését a felsőbb hatóságok nem Iártották fontosnak, a megyei szervek a kilakoltatottak leveleit többször is felküldtek a Belügyminisztériumba betekintés végett. Ezért egy július végén kelt rendeletben újból meg kellett fogalmazni ennek szükségtelenségét. Maga ez a lény is azt bizonyítja, hogy a megyei szerveknek akkor volt nyugodt a lolkiismerte, ha a levelek felküldésével a kormány előtt is bizonyítják fenntartásaikat, politikai indítékú gyanakvásukat. Ebben az esetben is és mindvégig inkább az olaszokon volt a hangsúly. A menekültekkel kapcsolatos intézkedésekben többnyire róluk esik szó, arról, hogy szlovének egyáltalán voltak á megyében, csak az érkezéskor és elszállításkor való említésükből tudunk. A rendelkezésre álló adatokból még annyit sikerült kikövetkeztetni, hogy Kiskeszthelyen és Alsópáhokon helyezték el őket és összesen 47-en voltak. A kilakoltatottak politikai megítélésének bizonytalanságát jól szemlélteti az alsólendvai járás esete. A szolgabíró július közepén közli, hogy a rendeletekből nem tűnik ki, hogy az illetőket osztrák menekülteknek kell-e tekinteni. S ennek kérdésességét az is igazolta, hogy közben újabb, kisebb csoportok érkeztek a járásba, akiket a trieszti és más helyi rendőrségek utasítottak ide. A rendőrség közreműködése már eleve előítéleteket szülhetett az érkezőkkel szemben. Az egyértelmű megítélés hiánya miatt itt júliusban még nem vezették be a napi 90 filléres ellátási költséget, hanem még mindig a katonai át-