Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)

Béres Katalin: Zalaegerszegi kisiparosok a századfordulón

A kisipar ilyen mértékű felfutása tehát a kapitalizmus függvényében bontakozott ki. Ez a fejlődés azonban az ország nem miriden vidékére terjedt ki, csak azokra a területekre, ahol az iparosodáshoz szükséges kedvező adottságok megvoltak, pl. ásványok, vasút stb. A kapitalista fejlődés főáramából kirekedt területeken a kisipar sem értékelődött át, hanem szerkezete — az országos képhez viszonyítva — konzervatív maradt. Itt is elsorvadt néhány hagyományos kisipari ág, de új, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodó szakma vagy nem, vagy csak minimális számban jelentkezett. Ilyen erősen elmaradott, perifériára szorult terület volt Zalaegerszeg is. Megyeszékhely volta ellenére lakosságának létszáma 1870-ben mindössze 5 424 fő volt.

2 A város földrajzilag és gazdaságilag az ország egyik legarchaikusabb vidékéhez, Göcsejhez kapcsolódik, ahol a századfordulóig az önellátó gazdálkodás uralkodott, s ez természetesen erősen fékezte Zalaegerszeg iparának és kereskedelmének fejlődését. Sokáig a vasút és a jó utak hiánya is gátolta a bekapcsolódást az ország gazdasági életébe. A hagyomány szerint a helybeli kisiparosok akadályozták meg, hogy a Déli Vasút Zalaegerszeget is érintse, mondván „a megélhetés és kereslet szenved a világokat összekötő vasútvonalak kiépítésével. .. "

3 A valóság természetesen a Déli Vasút Társaság vonakodása volt, „kedvezőtlen terepadottságokra" hivatkozva. így csak 1885 után kapcsolódott be az ország vasúti hálózatába, szárnyvonallal csatlakozva a Déli Vasút fővonalához Zalaszentiván állomásnál. Csak 1885-ben lett rendezett tanácsú város, mert az 1871-es községi törvény kínálta lehetőséget a város polgárai pénz és vállalkozókedv hiányában elutasították, s nagyközségként működtek eddig az időpontig. Ekkor azonban Kovács Károly polgármester és utódai vezetésével nagyívű városfejlesztési program vette kezdetét, amelyet két tényező is serkentett. Egyrészt a város megyeszékhely volta, másrészt az, hogy a jóval polgárosultabb Nagykanizsa már régóta magának követelte ezt a rangot. Az urbanizáció következtében lassan nőtt az itt élők lélekszáma, a századfordulón 9 568, 1910-ben 10 637 fő/' A város társadalmának szerkezetében is bekövetkeztek bizonyos változások. Az új réteget alkotó közalkalmazott és szabadfoglalkozású értelmiségiek a kiegyezéstől kezdve fokozatosan kiszorították a vezetésből a hajdani mezőváros társadalmának elöljáróit, a kisiparosokat. (Ennek ellenére továbbra is az iparosság maradt a város legszámottevőbb rétege, s nőtt a kereskedők létszáma is és jelentős maradt a földművelésből élő réteg. A helybeli céhes iparosságról a XVIII. sz. végéről vannak az első írásos emlékeink. Számuk a XIX. sz. folyamán fokozatosan nő. A legnépesebb iparágak a csizmadia, kőműves, fuvaros, szabó, cipész szakmák voltak: láthatóan azok az ágazatok, melyek termékeit a város és közvetlen környéke földművelő lakossága az önellátás keretein belül nem tudta biztosítani magának. Igen kisszerű körülmények között dolgoztak, szép számmal akadt közöttük 2 SZENTMIHÄLYI Imre: Zalaegerszeg története a késői feudalizmusban. = Fejezetek Zalaegerszeg történetéből. Zeg. 1970. 26. p. 3 S.: Vasútunk kiépítése — Zm. 1901. máj. 19. v. c. 4 A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. I. rész. = M. S. K. — Űj sorozat, 42. köt. Bp. 1912. 96—97. p.