Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)
Kerecsényi Edit: Nagykanizsa társadalma és egyleti élete
a főutcán. Ugyanezen évben helyezték üzembe a 80 munkást foglalkoztató Sörgyárat, a 150 főt alkalmazó Stern-féle téglagyárat, s Franz Lajos és fiai már villanyerővel működő gőzmalmát. 1895-ben létesült Bettelheim Győző nádszövő gyára, 1902-ben a 140 főt alkalmazó Kefegyár és a Mercur Vasművek, 1903-ban a Szeszfinomítógyár RT, 1904-ben a Neu-féle cipőgyár, 1905-ben pedig a Pátria Pótkávégyár. 4 A kisipar terén a legszembetűnőbb fejlődést a ruházati ipar mutatta. 1876 és 1900 között 144-ről 1103-ra nőtt a benne foglalkoztatottak száma, s közülük 444 fő cipész, ill. csizmadia volt. E feltűnően magas számot nagyrészt az árutermelésre fokozatosan áttérő paraszti gazdaságok vásárlóerejének minőségi és mennyiségi növekedése magyarázza. 5 Az erőteljesebb kapitalizálódás és a külföldi, főképp osztrák tőke beáramlása eredményeként több új pénzintézet létesült. Már az 1876. évi iparkamarai jelentés azt mutatja, hogy a négy kanizsai bank és takarékpénztár együttes jövedelemadója 6789 Ft, ami a megye összes iparosára és vállalatára kivetett adó 7,4%-át jelentette. 1879-ben az Osztrák—Magyar Bank, majd a század elején az Angol—Magyar Bank nyitott fiókot. Létesült két új takarékpénztár is: 1896-ban 1 millió korona tőkével a Zala Megyei Gazdasági Takarékpénztár, 1901-ben pedig a Néptakarék. E pénzintézetek igazgatótanácsaiban szinte kivétel nélkül megtaláljuk már a burzsoázia akkortájt meggazdagodott képviselőit is. Jelentékenyen fejlődött a biztosítási üzlet is. 1908-ban pl. 14 biztosító társaság ügynöksége működött a városban. Csak röviden említem, hogy Nagykanizsa az 1890-es évektől több angol céggel tárgyalt a vízvezetékhálózat kiépítéséről, s elsősorban a hiányzó anyagiakon múlt, hogy a megvalósítás évtizedeket késett. 1892-ben megszólalt 55 előfizetővel a telefon, melyet 4 év múlva az interurbán-hálózatba is bekapcsoltak. 1893-ban a marburgi Franz-céggel kötött koncesszió értelmében a város utcáin — az országban az elsők között — kigyúlt a villany. 1895-től omnibusz közlekedett a Piactértől a Vasútállomásig és a Sörgyárig. Az országosan megnehezült gazdasági viszonyok a századforduló táján főleg a vendéglátóipart sújtották. Igaz, hogy Zerkovitz Lajos 1911-ben még megnyitotta az előkelő, szecessziós Central Szállót, ám az egykor oly forgalmas Oroszlán Szálloda, sőt a vídéki földbirtokosok által szívesen látogatott nagymúltú Zöldfa is (ma a Szabadság téri iskola) bezárta kapuit. Politikailag az 1890-es években egyre nyilvánvalóbbá vált a dualizmus válsága. Ez városunkban is éreztette hatását: folytak a közjogi viták, összecsaptak a nacionalista, a liberális és a polgári radikális nézetek, melyekbe időnként szocialista hangok vegyültek. A Ezzel szemben a szombathelyi Motor- és Gépgyár 500, a Vasöntöde 400, a Pamutipari üzem 500, a Bőrgyár 150, s a Gyufagyár 130 alkalmazottal dolgozott, Kaposváron pedig a Cukorgyár RT-nek 775, a MÁV Javítóműhelynek 130, egy téglagyárnak pedig 120 dolgozója volt. THIRRING Gusztáv szerk.: A magyar városok statisztikai évkönyve. Bp. 1912. 57, 309. 5 KERECSÉNYI Edit: A ruházati ipar mesterei Zala vármegyében (1770—1925). Megjelent KANYAR József (szerk.). Studium Historicum Simighiense 1. Kaposvár, 1978. 217—222.
