Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE
a módosabbak ezenkívül készpénzt. Az ugyancsak tótszentmártoni tanító jövedelme néhány fiú oktatásáért fejenként és negyedévenként 15 krajcár, azaz évi 1 Ft volt, s a szülők telke szerint kapott ő is némi rozsot és 1 kocsi fát. 210 A feudalizmus válsága a XIX. sz. közepére itt is mind nyilvánvalóbbá vált. Részben a lakosság növekedése (1785 és 1869 között 175%-kal emelkedett a lélekszám), részben a földesúri kizsákmányolás lehetősége miatt a jobbágytelkek száma nőtt, miközben az 1—1 családra jutó telek nagysága kisebbedett. Az 1847. évi felméréskor a szűk határú falucskában már 20,5 jobbágy — és 11 zsellértelket írtak össze. 219 Az 1847—48. évi dikális összeíráskor 60 adózó volt a faluban: közülük 12 házas, 3 pedig hazátlan zsellér jogállású. A parasztság 116,5 hold I., 124,5 hold II. és 172 hold III. oszt. földet művelt, és 80—80 kaszás I., ill. II. osztályú rétet használt. Mindössze 2 gazdának volt 20 hold szántója és 12 kaszás rétje, de mindkettő nagycsaládban élt még. Szőlőjük nem volt. Nagyon szegények lehettek, mert együttesen is csupán 34 fejőstehenet, 69 hámoslovat és 40 sertést tartottak. Az 57 ház III. osztályú volt. Az ipart 1 vízimolnár és 1 zsidó szatócs űzte, az előbbi 50, az utóbbi 100 Ft árendát fizstett évente az uraságnak. 220 Tagosításra csak 1859-ben — a jobbágyfelszabadítással kapcsolatos kérdések végső rendezésekor — került sor. A legjobb földeket azonban az Inkey család most is saját magának tartotta fenn, sőt kisajátította a korábban közös legelőt, amivel a főleg állattartásból élő parasztok létalapját veszélyeztette. Az elkeseredett nép fellázadt a tagosítás ily módon való végrehajtása ellen, s 1860. július 8-án az immár urasági legelőre hajtotta állatait, ahol véres verekedés tört ki a parasztok és Inkey cselédei között. A szolgabírói vizsgálat után a csendőrök néhány parasztot Letenyére akartak vinni, a nép azonban megvédte őket. Megtorlásul egy század katona szállta meg a falut. 221 A forradalom és szabadságharc emlékét a sok viszontagság és megcsalatkozott remény ellenére is kegyelettel őrizte a lakosság. S mikor 1867 júniusában megalakult a Zalavármegyei Honvédegylet, a következő közvitézek honvéd-voltát tartották szükségesnek igazoltatni a kis Semjénháza lakói: Kardos Sándor (meghalt a csallóközi csatában); Kodela István földmíves; Oprostyán Mátyás napszámos; Pinderics Jakab földmíves; Vlasics Iván földmíves. 222 A lakosság életszínvonala a polgári korban sem javulhatott jelentősen. Semjénháza népe ugyanis — a jobbágytelkek elaprózódása miatt — olyan kicsi földek tulajdonába jutott csak 1848-ban, melyek a népes családok megélhetését már akkor is nehezen tudták biztosítani. Mivel pedig a század végére a lélekszám csaknem megduplázódott, a lakosság nagy része törpebirtokosból agrárproletárrá vált. Munkaalkalom helyben nem lévén — igazi nagybirtok hiányában — cselédként sem volt hova elszegődni. (Még 1920-ban is mindössze 9 cselédet, de már 77 mezőgazdasági munkást tartottak nyilván.) 1871-ben és 1875-ben — az Inkey-birtok részleges parcellázása során — sokan bankkölcsönt vettek fel, hogy egy-egy hold földet vásárolhassanak. De 218 Can. Vis. SZILY, 1778.; Can. Vis. BÖLE, Letenyei ker. V. 1830. 2111 ZML. Kanizsai es. kir. szolgabíróság. 1847/1852. '--°ZML 1847—48. évi dikális ö. 221 SASHEGYI O. 1955. 278. 223 NÓVÁK M. 1906. 390—391.
