Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE
1728-ban azonban a 11 örökös horvát és magyar jobbágy — köztük a bíró — már 35,5 hold irtásföldet művelt, és 23,5 szekér szénát termő irtásrétet használt. Úrbéres telkek nem voltak, csak irtványí'öldek. A földet két nyomásban, 4 igavonóval és háromszori szántással művelték; az elvetett mag többnyire két és félszeres termést adott. Termeltek saját szükségletükre kendert és lent is, melyet házilag fontak meg, ill. szőttek vászonná. Az erdőket a földesúr birtokolta. A jobbágyok csak tűzi- és épületfát vághattak, edények és szerszámok készítésére alkalmas fát pedig csak engedéllyel szedhettek. Malom, halászásra alkalmas víz, gyümölcsös vagy szőlő ekkor nem volt a határban. 21 ' 1 Még 1768-ban, a Mária-Terézia-féle urbárium idején is csak 19 telkes jobbágy és 11 házas zsellér lakta. A birtokviszonyok már igen differenciáltak. A 7 egész 4/8 telek a következőképpen tagolódott: nyolcad telken 6, negyed telken 4, 3/8 telken 1, fél telken 2, 5 8 telken 3, 3 4 telken 1, 7 8 telken pedig 2 jobbágy ült. Egy egész telekhez 20 hold szántó és 8 szekérnyi rét tartozott. A kilencedet pénzben adták Inkey Baltazárnak, minden egész telek után 4 Ft-ot. Két marhával robotoltak. Borukat — mivel saját szőlőhegyük nem volt — három hónapig, karácsonyig mérhették. 21 "' 1770-ben az összeírt 39 vegyes nemzetiségű családból (186 lélek) 35 a telkes, 3 a zsellér, 1 pedig a földesúr alkalmazásában álló extraszerialista, kinek a molnárság 20 p. mérő gabonát jövedelmezett. A parasztok már ekkor is főleg kukoricát, rozsot és búzát termeltek. Mindössze 22 urna bort termő. 22 kapás szőlőjüket más falvak határában művelték. Tgásállat- és tehénállományuk jelentős volt. A szomszéd Szepetneken évi 35 Ft-ért béreltek részükre legelőt. 210 A parasztok sorsa a XVIII—XIX. század fordulóján fokozatosan vált egyre súlyosabbá. Inkey báró ugyanis sorra kisajátította és saját majorságához csatolta a már jól termő irtásföldeket, amivel jobbágyait újabb keserves erdőirtásra késztette. Még 1828-ban is csupán 41 jobbágy. 6 házas és 2 ház nélküli zsellér lakott itt. akik búzát, rozsot, zabot és kukoricát vetettek, s a szántóföld egyharmadát ugarnak hagyták. A vetésterület, mely 202,5 magyar hold lehetett, általában 405 p. mérő vetőmagot igényelt, s a termés tisztán 151 Ft 52 krajcárt jövedelmezett. Általában 4 marhával szántottak. A 162 p. mérő nagyságú, gyenge minőségű kaszáló tiszta hasznát 181 Ft 48 krajcárra becsülték. A negyedéves kocsmáitatás mindössze 2 Ft hasznot hozott a falunak. Az összeíró megjegyzi, hogy a parasztok szegények, mert a Mura gyakran elönti földjeiket. 40 p. mérő kapacitású szántó pl. annyira vízmosásos volt, hogy nem is használhatták. Súlyosan terhelte az országút melletti falut a katonai előfogatok állítása és az átvonuló katonaság élelmezése is. Mértékére a deperditából következtethetünk, mely ekkor 35 Ft 58 pengőkrajcár volt. Megemlíti még az összeíró, hogy a lakosságnak a helybeli napszámosmunkán kívül más jövedelme nincs. 217 Egyházilag 1930-ig Semjénháza is Tótszentmárton filiája volt, Petrivente mellett a legkisebb és legszegényebb. Még 1830-ban sem volt tanítója, sem temetője. A plébánosnak a telkek arányában búzát, rozsot és tűzifát adtak, 214 ZML Conscr. Univ. 22/b. 1728. 103—104. 215 ZML Urbáriumok, 1768. 2W ZML Conscr. Univ. 46/76. 1770. 5—6. 217 ZML Orsz. ö. 1828.
