Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE

A Mária Terézia-féle úrbérrendezés úgy zajlott le, amint Tótszerdahelynél már ismertettem.

171 Molnári népe ezután is nyomorúságosan élt, hisz földjeit egy idő múltán már erdőirtás révén sem növelhette, a határ nagy részét pedig évről évre elöntötte a Mura. Csak a folyó kezdetleges szabályozása után változott némiképp a helyzet, ám a viszonylag jó földekre a földesúr tette rá a kezét.

172 és Légrád is birtokolt a határból mintegy 600 holdat.

173 Az 1770. évi országos összeírás idején 50 család élt a faluban. Közülük 41 telkes jobbágy, 4 pedig zsellér volt. A földesúr alkalmazásában állt 1 molnár 35 p. mérő gabonajövedelemmel, 1 hajdú és 1 korcsmáros. 1 községi csordás és 1 koldus is szerepel az összeírásban. A parasztok főleg búzát, kukoricát és rozsot termeltek, de jelentős volt az árpa-, zab- és hajdinatermelés is. Szőlőt a szomszéd szőlőhegyeken műveltek; 115,5 urna boruk termett. Bár legelőjük olyan kevés volt, hogy a szomszéd faluban kellett bérelniük évi 15 Ft-ért, az állatállomány — főleg a ló és a szarvasmarha — figyelemre méltó. Az összeíró megemlíti, hogy a falu sokat szenved az áradásoktól, 1769-ben pl. a belvíz és a fagy tett tönkre minden gabonát.'''

1 A Festetich családtól Molnárit gróf Fekete György később meg is vásárolta,

175 és még 1815-ben is birtokolta.'

70 Egyik forrásunk szerint 1790 körül a Csuzy család lett birtokos,

177 a XIX. század elején pedig részbirtokos már a Halasy család is.

178 A falu egyetlen szőlőhegye, a Sándor-hegy már a XVIII. századtól az Inkeyeké volt.

179 Mivel a földművelés keveset jövedelmezett, a XVIII. század végétől Molnári lakossága mind nagyobb súlyt helyezett a lótenyésztésre. Bár az 1828. évi országos összeírás általános szegényedést mutat megyénkben, a lovak és szarvasmarhák száma falunkban feltűnően magas: 77. ill. 83 db. A földet ekkor már 3 nyomásban művelték. Az egyikbe kukoricát és rozsot, a másikba zabot és kukoricát vetettek, a harmadik ugaron maradt. 4 igavonóval szántottak. A réteket az árvizek miatt csak egyszer kaszálták. Községi jövedelemként csupán a 3 hónapos bormérésből származó jelentéktelen hasznot: 2 Ft 24 krajcárt említi. Megjegyzi még, hogy a gazdák egy része hosszútávú fuvarozással foglalkozik, melyre a közeli Mura-rév és országút miatt van lehetőségük. De éppen ezért gyakran terhelte a falut a katonai átvonulások költsége, a deperdita, ami 1825-ben pl. 30 Ft 28 pengőkrajcár volt. A kilencedet és tizedet egyaránt a földesúr kapta. (Az utóbbit az egyháztól bérelte.)

180 Molnári 1836—37. évi utolsó fennmaradt dikálisában 50 adózó szerepel, közülük 9 házas, 3 pedig hazátlan zsellér volt. A jobbágyok átlag 2—2 hold I., II. és III. osztályú szántót és 2 + 2 vagy 2 + 1 hold I., ill. II. osztályú rétet műveltek. Szőlőjük nem volt. 39 fejőstehenet, 55 hámoslovat és 52 sertést írtak ösz171 OL Fest. P. 275. IV. közs. ír. Rsz. 1392. 116. 1766. 172 VÖRÖS K. 1952. 173 NJF. alaptelekkönyve Molnári. 7/1 ZML Conscr. Univ. 46/76. 1770. 6—7. 47. 175 Can. Vis. Szily 1778. 452. 16 OL Fest. P. 236. II. No. 29. Rsz. 239. 1815. '

7

SzPL Conscriptio — Dilucidatio 1793. V. 17. és 1802. 178 Can. Vis. BOLE. Letenyei ker. V. 1830; OL 581. Vízrajzi Intézet raksz. 28. 1832. 1/9 Nevét is Inkey Sándorról nyerte: BÁTORFI L. III. 1877. 18—37 [80

ZML 1828. évi orsz. ö.