Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
JcöcöZZére valót szedtek az asszonyok. A zsenge leveleket apróra vágva, kukoricadarába forgatva a baromfinak adták, a szárát és a vénebb leveleket pedig a sertéseknek. ínséges években maguk is fogyasztották mártásként. Csaknem mindig szabad kézzel, csupán sarló segítségével szedték. A borostyán (brsljan, brscan, boroscan (Hedera helix) leveléből mindenszentekre koszorút kötnek. Belőle készült a régi horvátok karácsonyfája is a következőképpen: „Iszalagból gúzst kötöttünk karikába, nagy karikát csináltunk és becsavartuk babérlevéllel (borostyánnal). A babérlevelet az erdőben szedtük, ott úszott hosszan, avval úgy lehetett betekerni, hogy úgy nézett ki, mint egy koszorú. Arra házifonállal ráaggatunk piros almát, meg a süteményt, amit sütöttünk, nem is volt akkor szaloncukor. Közbeszólás: — dehogynem volt, volt az, csak nekünk nem volt rá pénzünk, itt a boltban nem is árultak. — Nógyfelől zsinórt kötöttünk rá, és felakasztottuk a mestergerendára. Gyertya nem volt rajta, semmi más, csak alma meg tészta." d.) Gombák: glive Legnagyobb haszna a gombaszedésnek volt. Aszerint, hogy mikor minek volt a szezonja, szedték az erdőn a vargányát verganje, verganj (Boletus edulis), a sárga- vagy nyúlgombát zo ta gliva, lasicica (Cantharellus cibarius), a szarvasgombát gebacica (Tuber aestivum), a sárgagévagombát skripli (Polyporus sulphureus), a galambicát galambica, galambice (Russula cyanoxantha), a keserűgombát, mlecec (Lactarius piperatus), a tejesgombát mleca, mlece. A legtöbb közülük aratás idején nőtt, nyúlgombát azonban már pünkösdkor is találtak. A réten tavasszal és ősszel nőtt a csirkegomba cirkice (Cantharellus cibarius), nyáron pedig a csiperke pecarka (Psalliota-félék). Kedvelték a csopros gombát kupcece is. Aki kevés gombát talált, levest főzött belőle, vagy hagymával és paprikával pörköltnek készítette el, máskor tejfölösnek. Aki sokat talált, deszkán megszárogatta télire, vagy eladta Kanizsán. Főleg a bajcsaiak, fityeháziak, molnáriak, sémjénháziak értettek a gombászáshoz. Ügy tartották, akkor nő sok gomba, ha nagy meleg után hirtelen jön az eső, ill. ha télen vastag és tartós a hótakaró. Taplógomba goba, zvepla (Fomes-félék). Még a múlt századi paraszti háztartásnak is nélkülözhetetlen tartozéka volt a tapló, melyet a tűz csiholásakor használtak. E célra a cserfataplót tartották legalkalmasabbnak, de Kukuruzsnyák Csongor István szerint jó volt az is, amelyik bükk-, tölgy- vagy diófán nőtt évek során nagyméretűvé az idős fákon. A levert gombát otthon két ujjnyi vastag darabokra vágták, majd erős hamulúgban fél napig főzték. A lében legalább 1 hétig hagyták érni, puhulni. Ezután patakvízben alaposan átmosták, majd a napon, vagy kemencében megszárították. Végül fakalapáccsal puhára verték, hogy minél szálasabb, gyúlékonyabb legyen. Idős, fuvarozásból élő adatközlőm legénykorában még hordott magával — a biztonság kedvéért — tűzcsiholó acélt, kovakövet és taplót is, hogy szükség esetén — ha elfogyott a gyufa — pipára gyújthasson. A pipások még a gyufa elterjedése után is sokáig taplóval gyújtottak rá, nemcsak mert sajnálták a pénzt a drága gyufára, hanem mert ragaszkodtak annak kellemes illatához.
