Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
nem a hat vőfély is egyforma bársonyöltönyt varratott, s a koszorúslányok is vadonatúj, hosszú ruhában pompáznak. A legtöbb menyasszony ma már nemcsak egy „varia" szobaberendezést kap, hanem gyakran két szobára való bútort, sőt nem ritka az olyan ifjú pár sem, amely saját házába, szövetkezetivagy öröklakásba költözhet, mely előtt néha ott áll már az új autó is. A régi világgal persze eltűnt a hajdan oly szertartásos lakodalom sok jellegzetes és színes eleme, mint pl. a pompás menyasszonyi fejdísz venec, a menyasszony búcsúztatása, kikérése és kontyolása, valamint a sok — hol megható, hol tréfás — lakodalmi mondóka. A hagyományos esküvő egyes mozzanatait azonban, úgy tűnik, a mai fiatalság ismét feleleveníti. A 157. képen látható menyasszonyos háznál felállították pl. a cerafát, amit az esküvői menet hazaérkezte után a régi kultikus szokások szerint vág ki a vőlegény rokonsága. Örömmel láttam a vőfélyek zsebében a nyoszolyólányoktól kapott kendőt is. s talán remélhetjük, hogy e példa követésre talál más fiataloknál is. TÁPLÁLKOZÁS A lakosság nagy részét szegénysége és az anyagi gyarapodás hallatlan vágya egyoldalú, rendszertelen és gyakran minimális táplálkozásra kényszerítette. Meleg ételt nyáron csak egyszer ettek: este, télen kétszer: reggel is este. Általában a család legidősebb asszonya főzött, akinek a mezei munkában már nem lehetett komoly hasznát venni. Mivel nyáron hajnali 3—4 órakor keltek, 5—12 6 felé került asztalra a sovány reggeli: többnyire rántott leves vagy hársfatea kukoricakenyérrel. Délben a mezőn vagy a munkahelyen tarisznyából ettek kukoricáskenyeret töpürtyüvel, vágott zsírral, de néha csak hagymával vagy füstölt túróval kiselak, zakadene turofJ' ln Csak igazán nagy dologidőben csomagolt a gazdasszony egy darabka füstölthúst is — oldalast vagy szalonnát — a kenyér mellé. A főétkezés a vacsora volt. Bableves, krumpli- vagy savanyúleves, kukoricakása, kukoricagánica stb. ínséges években — szárazság vagy árvizek idején — horvátjaink a szó legszorosabb értelmében éheztek, s naponta csak egyszer ettek. így volt ez akkor is, ha a földesúr parcellázott, s a népnek reménye nyílt, hogy egy darabka földet vásárolhat. Bár a családok többsége télen rendszeresen vágott disznót, hat—hét ember számára ez elégtelennek bizonyult. A jobb falatokból sem a munkára alkalmatlan öregeknek, sem az asszonyoknak, sem a gyermekeknek nem jutott. Mészárszékben húst csak ritkán vásároltak, horvát falvainkban a felszabadulásig alig akadt ilyen. A gazdaságok fele tartott ugyan tehenet, gyakran kettőt is, de azok kevés tejet adtak. Többnyire azt sem a családtagok itták meg, hanem túrót, tejfölt, vajat készítettek belőle, és ha csak tehették, A túró füstölésére és tárolására szolgáló szárítókat a bútorzatnál, a 91. rajzon már bemutattam.
