Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
több munkát igényelt. A hozzávaló sifont, batisztot, valamint csipkét Kanizsán vagy Kotoriban vásárolták. Akinek nem tellett a csipkés fodrera, az is varrt azonban magának régen is bokrosujjú inget, de azt robacanak hívták. Ujjait a lehetőség szerint vékonyabb gyolcsból szabták, és szintén kikeményítették. A szűkujjú pálhás ing. a tokica A fehér flajdankát 1900 körül egyesek már varrónőnél varratott, néha még pálhás, de már nem teljesen egyenes szabású blúzzal tokica viselték, ami elől-hátul egyaránt részekbe szabott ingféle, miként a 104. sz. rajzon látható. Dísze: elejének három részből szabott vállrésze a szegőkkel zamedli, középütt a díszes betéttel tablica, mely a balszélen rejtve, patentokkal zárul. A tablicát kereszt- és hosszirányú szegőkkel, fodrokkal, szolid mintás, különféle maradék anyagokkal vagy gyári hímzésű díszítő szalagokkal gazdagon cifrázták.' 13 A varrónők bámulatos ötletességgel használtak fel e célból minden fehér vagy pasztell színű vászon, zefír vagy egyéb maradékot. A tokica derékrésze enyhén ráncolt, néha szegőzött. A bevarrott, csaknem mindig egyenes szabású ujj rövid és szűk. Szegőkkel tagolt szélére több sorban •— lefelé egyre szélesebb, végül csaknem a könyékig érő •— gazdagon ráncolt, gyárilag hímzett, fehér madeira fodrokat slingice varrtak. A feszes ingujjra pedig a fodor fölé keskeny, rózsaszínű, kék vagy zöld selyemszalagot kötöttek. A tokica alatt a nők többsége nem viselt semmit. Aki azonban mellben nagyon erős volt, egyszerű szabású, ujjatlan vagy rövid ujjú, szűk alsóinget plecek is vett magára, mivel a telt keblű nőket nem tartották vonzónak. A 104/a rajzon bemutatott tokicát 1933-ban Tótszentmártonban varrta Ivánkovics Mártonné. Anyaga fehér gyolcs. Háta keresztben osztott és függőleges szegőkkel tagolt. Karöltője enyhén kerített és pálhás. H: 62 cm, vállszélessége: 43 cm. ujjak hossza: 32 cm. A hozzávaló gyolcsot és csipkét korábban Légrádon, Kotoriban vagy Nagykanizsán, a Főtéri Singer-boltban vették. A nagyobb vásárlásoknál — pl. stafírung varratásakor — hozzá ajándékozott tulipános festésű kéregdobozt leveles, iratos sfcaítclaként nagy becsben tartották. Férjhezmenetelekor a lány — anyagi helyzetétől függően — 1—4 tokicát kapott. Előállítása ugyanis a sok csipke miatt költséges volt, varratással együtt egy választós malac árába is belekerült. A lányok és asszonyok mégis azon voltak, hogy minél több tokicára tehessenek szert. Ennek érdekében még a módosabb lányok is elmentek napszámba. Tisztaságára nagy gondot fordítottak, mert úgy tartották, hogy az egyben a leány tisztaságának is jelképe. Az utolsó darabokat a 30-as évek elején varrták, közülük több átvészelte a háború viszontagságait. Ezek az 50-es években keltek új életre a kultúrcsoportok népi táncosain. Aki eredetit nem tudott már szerezni, az újat varratott a régiek mintájára. A díszes tablica az 1880-as évektől a rékliken mindenütt elterjedt.
