Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

Ezeket a térdet alig befedő szoknyákat már mindig saját anyagukból hajtották vissza, s csak ha nem futotta az anyagból, varrtak alája visszahaj tóként más kelmét. A pálhás bokrosujjú ing fődre A múlt század végén a robacahoz a jobbmódú gazdalányok ünnepen még bőujjú /odrét viseltek. Ez olyan ingféleség volt, melynél a derék finom szálavászonból vagy gyolcsból készült, s az elején apró, színes porcelángombokkal, esetleg patentokkal záródott. Bőségét a vállból induló, mintegy 10 cm hoszszan letűzött szegők vagy a nyakból kiinduló ráncok biztosították. Az egyenes vonalú karöltő a hónalj alatt egy négyszögletű toldáshoz, a pálhához kapcsolódott, Rövid és bő ujját fehér grenadinból vagy mintás szövésű batisztból bokrosra varrták, s az alját gumiházba foglalták. Az ujjakra körben egy vagy két sorban széles, fehér tüllcsipkét fődre toldták. Erősen kikeményítették, majd a gumiházba fűzött kötővel a felső kar közepe táján rögzítették úgy. hogy szép bokrosán álljon. A gumiházat világoskék vagy zöld pántlikával takarták. Tavasztól őszig, amikor már nem volt szükség melegebb kabátkára reklec vagy nagykendőre, ezt hordták. Föléje élénkszínű, kasmír vállkendőt kötöttek, melynek hosszú rojtja rásimult a keményített ingvállra, mely felett 3—6 sor ezüst vagy sárga üveggyöngyöt viseltek. Sajnos, e múlt század végén még igen elterjedt ruhadarabból is csak egyetlen ingujj maradt ránk. (Lelt, sz. : 60.99.3). Anyaga fehér grenadin. Kézizel varrott, a hónalj alatt négyszögletes, gyolcs pálha van. Alját többsoros szegőzés, szélét fonalbújtatásos tüllcsipke díszíti. H: 56 cm, B: 74 cm.

512 A már említett Kaczeusnétól hallottam egy elméletet az alább leírt tokica elterjedéséről is. Szerinte a sok keményítőtől és vasalástól 15—20 év alatt szétmállott a fődre ujja, a gyolcs vagy vászon derékrész azonban viszonylag ép maradt. Ezért az elszakadt ujjat sifonból pótolták, de azt már az új divatnak megfelelően szűkre varratták, hogy a réklit föléje vehessék. Szélére eleinte csak egy-két sor keskeny — később mind szélesebb — csipkét varrtak, hogy ünneplő jellegét kihangsúlyozzák, sőt azt egyre dúsabban be is ráncolták. 1900 körül elterjedtek a varrógépek. Ekkor kezdték a fődre elejét géppel rátűzött fehér, világoskék stb. maradékokkal cifrázni •—• ez látszott csak ki a kasmírkendű alól —, hogy úgy tűnjék, mintha új inget varrattak volna. 1900 és 1920 között Ivánkovicsné és a többi varrónő még egyaránt varrt fodrét és tokicat az iskolát kijárt 12—13 éves leánykáknak. (A 10. sz., tótszerdahelyi elemi iskolai csoportképen 1904-ben a leánykák még szinte kivétel nélkül fodreban láthatók.) A fődre aztán eltűnt, s általánossá vált a tokica. A tótszentmártoni Mihalics Már tonné 1914-ben még két f odrét és két tokicat kapott stafírungba. Valamennyit Császár Pálné Germ Mariska varrta, az előbbit darabonként 30, az utóbbit 60 fillérért, a tokica ugyanis sokkal 5,2 Hasonló ingíeléket más vidékről is őriz múzeumunk, de ismert az hazánkban másutt is.; KRESZ M. 1956. 29.