Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
ges edényke, melyet fából faragott, változatos formájú talprészbe állítottak. Házilag készített — lábbal tört és házilag kifőzött — tökmag, bükkmakk, vagy repceolajat égettek benne. Bélként hitvány pargetszoknya keskenyre hasított, megsodrott darabját alkalmazták. Némely háznál még 1950, a villany bevezetése után is használták a konyhában egy otthon készített, üvegezett oldalú istálló-, vagy útilámpába lenka helyezve, hogy ezáltal is takarékoskodjanak a drága villannyal. Használtak vásáron árusított bádogmécsest is, amit fatalpra szegeztek. Az öregek még emlékeznek a foklavilágításra is. Akinek nem telt sem petróleumra, sem tökmagolajra vagy másikra, a fenyőfát hasogatta 40—50 cm hosszú szilánkokra, hogy kaviccsal, homokkal töltött hitvány edénybe állítva a füstöskonyhában világíthasson vele. 10—15 perc alatt égett el egy. akkor újat gyújtottak. Egyesek már a kemence építésekor lyukat véstek annak egyik felső sarkába, s abba állították az égő foklát, hogy a gazdaasszony jobban lásson mellette. Gyengén világított, inkább csak füstölt, de a semminél jobb volt. 502 A hatóságok nagy gonddal ügyeltek a tűzveszély elhárítására. A sok favázas, zsúpos ház ugyanis gyorsan lángra kapott, s néhány óra alatt egész falvak hamvadhattak volna el, ami néha meg is történt. Ezért megkövetelték, hogy az istállókban, kamrákban — sőt az utcán jártában is — zárt világítótesttel közlekedjék a lakosság. Ebből az országszerte nagyjából azonos, hasáb alakú, puhafából készült, üvegezett oldalú Zcnnpasból egy-egy házban többet is tartottak. Pipics vagy házilag öntött faggyúgyertya égett benne. A ÍÜstöskonyha előtt, a pitvaron felállított sajtároson leseca, lesica vagy egy masszív vizespadon volt a helye a vizessaj tárnak és a többnyire két ember által hordott cebernek. Minden ház mellett ott álltak a tűz elleni védekezés eszközei, a hosszú nyélre erősített kapac és csáklya, hogy szétverhessék és lerángathassák velük a lángoló zsúpot. Hitük szerint a tűzvész és villám ellen óvta a házat az eresz alá dugott húsvéti füstöltsonka csontja és az úrnapi sátorból hazavitt szentelt ág is. Szent Flórián is ezért állt különös becsben. Közvetve a ház berendezéséhez tartozott még a mindenütt nélkülözhetetlen tejesfazéktartó drevo za stuble, stublak. Többnyire egy ágasfát ástak le e célra a ház végénél, bár megfeleltek a kerítés lécei is. (61. kép) A fentiekben — úgy tetszik — szinte ömlesztve foglaltam össze az egykori horvát parasztházban nélkülözhetetlen edények és berendezési tárgyak sokaságát, ami ma már szinte teljesen a múlté és amelyek nagyjából hasonlóak voltak, mint Zala megyében bárhol. Csupán a túrószárítóknál és a gazdálkodásnál tárgyalandó kukoricakopzók között találtam szokatlanul sok változatot. Elgondolkoztató azonban, hogy e falvakban, ahol annyi példáját láttuk a paraszti ötletességnek és intelligenciának, és ahol annyi kitűnő kézügyességű férfi küszködött egy életen át, hogy napjait könnyebbé tegye és gazdaságát gyarapítsa, milyen kevés cifrán faragott bútor, kép- és tükörkeret, tükrös, ka502 KERECSÉNYI E. 1954. Világítási módok és eszközök Komárvároson. NÉ. 36. 201—213.
