Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

A tető favázának elkészülte után rakták fel a zsúpot, melyet rozsszalmából. herzena slama készítettek. A kévéket szalmakötelekkel, pojasi kötözték a lécekre. A zsúpolást mindig a tető alján kezdték, s körben haladva jutottak egyre mamagasabbra. Mindig a kéve kalásza állt lefelé. Csupán az eresznél kötöttek fel még egy sor zsúpot, sopeca, sopica, hogy ott vastagabb legyen. Ekkor azonban a zsúp töve nézett lefelé. Végül a nyerget vogle rögzítették a tetőn, ill. díszítették hosszú, szalmából készített fonattal, sedlov. A nyereg első és hátsó végén szintén szalmából font hengerded csúcsdísz, babica, skerlak volt, melyet a közepén áthúzott bottal, nyárssal szúrták a tetőbe. E funkció nélküli díszítmány tetejére deszkadarabot, kotac húztak, hogy az időjárás viszontagságaitól megkíméljék. Érdekes, hogy a nádban oly gazdag murai falvakban csak ritkán használtak tetőfedésre nádat. A padlást több rétegben mindig simára sározták. A legfelső réteget kétujjnyi vastag, pelyvás simítás fedte. Alatta húzódott meg a 3—4 ujjnyi, törekes sározás, slamnato blato. A helyiségek járószintjét döngölt agyag képezte. Ezt, sőt a pitvart is, hetexiként, kéthetenként híg sárga agyaggal — melyet Kollátszegen a Szentháromság-dűlő horhosából bányásztak — mázolták be. A munkát régi, kimustrált meszelővel végezték. A falakat kívül-belül fehérre meszelték, a mészbe azonban — aki tehette — kékítőt vagy kevés kék festéket tett. (Az olaj festésnél is előszeretettel alkalmazták a kék színt.) A talpfát és a sárgerendát valamint a pitvar járószintjét piros földdel meszelték be. A fejszézett vagy házilag fűrészelt durva deszkákból korábban ácsmunkával készített fenyőfaajtókat barna olajfestékkel festették le. Közülük a füstös konyha jellegzetes kétosztatú ajtaja figyelemre méltó, mert ennek felső szárnya külön is nyitható volt, hogy rajta a füst főzéskor eltávozhasson. A konyhaajtó alsó részét egy fa kallantyúval, zaskernjak általában belülről zárták, míg a felsőt kívülről: kovácsolt vaspántot akasztottak az ajtófélfába vert sasszegbe, s ha a mezőre mentek, lelakatolták. A gyári zárral ellátott szoba- és kamraajtót kulcsra zárták. A házon általában négy parányi ablak volt. A szobaiak közül a két utcára néző régente barokkos keretezéssel készült, s külső fatáblával, salapolka, saraporka is ellátták. Nagyobb volt ennél — ha volt ilyen — az udvarra néző harmadik, melyet kívülről átlós szűk, srég lécekből összeállított rács, resetke borított, hogy a belső ablakszárnyakat nyitva hagyván levegőzhessen a szoba, s macska, egér, vagy más hívatlan vendég ne jusson a szobába. A kamra ablakát is gyakran fedte hasonló rács. Ritkán, de előfordult, hogy a hátsó, harmadik helyiségre is vágtak 2 ablakot a végoromfalon. Nyilván olyankor, ha azt lakószobának szánták, s csak a család megfogyatkoztával vált belőle kamra. A ház középső helyisége a füstöskonyha volt, benne a nagy, sárból rakott kemencével, krusna pec és a mindig a szoba felőli oldalon sárból épített, alacsony tűzpadkával, komén, kamen. A kemencét és a tűzhelyet sok variációban készítették. Nagyságát, formáját az építtető kívánsága, igénye szabta meg. Népes családnak nyilván nagyobbra volt szüksége, mint a két—háromfősnek. Ezt korábban parasztspecialisták, később már kőművesek rakták. Alját általában pelyvás sárból tömték.