Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

2. A karóközre épített ház, med kolije, kolice copana hiza, hiza na kolije, zmazana, a múlt század derekán lett általánossá. Mivel ezek még századunk elején is túlsúlyban voltak, a későbbiekben ezt ismertetem részletesen. 3. A sövényfalu ház, hiza z plata. Ritkábban ugyan, de építettek lakóházat vesszővel befont karózott fallal, plevno blato i plot is, bár ezen építési mód a hegyi pincéknél volt gyakoribb. Lényege, hogy a karőközre épített favázat keresztben előbb vékony (vagy hasított) vesszővel fonták be, s csak ezután tapasztották. A favázas házak alapja általában döngölt agyag volt. Az oszlopok alatt és az egyes helyiségek sarkánál azonban a gondos gazda a földet kb. 30 cm mélyen és 50 cm szélesen kitermelte, s a keletkezett gödörbe helyben égetett, nagyméretű téglából cigel alapfalat, podmetek, fundament rakott. Aki szert tudott tenni nagyméretű kövekre, pl. eltört malomkőre, annak az is megfelelt. Mások hatalmas tölgytuskókat ástak le a talpfák sarkainál. Az épületfát hajdan az uraságtól, később — ha volt ilyen —, a közbirtokossági erdőből hozták. Legjobban a tölgyet, főleg a tükörtölgyet, hrast kedvelték. Először a szerkezeti, a teherhordó gerendákat szabták le és faragták meg a kívánt méretre a legjobb fából. Különös gonddal válogatták ki a mestergerendának, tram, puntram valót, hisz az a majdani háznak díszét is képezte. A hosszanti talpfák pocek, vdüna greda általában két darabból készültek lépcsős toldással. Nagy faszegekkel, cavel, sőt ácskapoccsal rögzítették őket, A kereszttalpaknak precni pocek azonban lehetőleg egy darabból kellett kikerülniük hisz azok tartották össze a házat. A sarokoszlopok, kok, a keresztgerendák. precna greda, valamint a sárgerendák, poternena greda, blatna greda, s a sarkokat alul és felül átlósan megtámasztó segédgerendák, pant, ugyancsak tölgyfából készültek. Az utóbbiakat a talpfának szánt rönkök lefűrészelt, ill. fejszézett széleiből, valamint a kivágott fa kevésbé egyenes ágaiból faragták. Egyik végüket a sarokoszlopba vésett vájatba, cep erősítették, a másikat a talpfa 2—3 cm mélyen kivésett részébe illesztették. A sárgerendák hasonló méretűek és illesztésűek voltak, mint a talpak hosszú gerendái. Méterenként 1—1 padlásgerenda, keresztgerenda, került rájuk. Ezek általában 15x15 cm vastagságúak és ugyancsak fejszézettek voltak, szögletes kivágással a sárgerenda fölött, hogy azt feszesen körülfogják. Tető alatti végeik ferdére metszettek. A tetőszerkezetet ill. a keresztgerendákat a ház hossztengelyében végighúzódó vastag mestergerenda tartotta. Ennek a szobába kerülő részét gyakran kicifrázták; néha az építtető nevét vagy az építés évét is belevésték. A pitvaroszlopokat csaknem mindig szép cifrára faragták; valamennyi mintázata megegyezett. Némelyikbe — valamint a mellettük levő talpfába — azonban a kendervágót és tilolót, trlica, klanfarica is beépítették (51. kép), hogy a kendermunkát némileg fedett helyen végezhessék az asszonyok. Szoktak a konyhaajtó előtti két pitvaroszlopra fából sajtárost, leseca is építeni. Itt tartották a vizessajtárt, vodeni skaf, mivel a konyhában füstszagú lett volna a víz. A ház falai •— a közfalak is — karóközre készültek. Az 5—6 cm átmérőjű, többnyire nem is kéregtelenített karók, kulié, kolic anyagául gyertyán-, hárs-, mogyoró-, tölgy- stb. fa szolgált. Felső, meghegyezett végük a sárgerendába fúrt lyukba illeszkedett, alsó, méretre szabott végüket azonban a talpfák széle-