Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

mentek. (A lányt, aki fejkendő nélkül ment a templomba, megszólták, sőt rossz lánynak tartották.) Legjobban a nagy méretű, sárga vagy vajszínű alapon piros rózsás, ill. a piros alapon virágmintás kasmir kendőt kedvelték. Átlósan félbehajtva, két oldalt egy-egy hajtással az álluk alatt kötötték meg. Ahogy idősödött egy asszony, egyre sötétebb árnyalatú fej-, ill. vállkendőt illett viselnie. A kendő hátsó sarka Tótszerdahely környékén a lapockáig vagy a hát közepéig ért, s a vállkendőre vagy a kabátkára borult rá. 1910 körül kezdték el fejkendőjüket a fiatal menyecskék — elsősorban Murakeresztúron. Fityeházon és Bajcsán — kiskanizsai mintára csárdásán zgornji robec a tarkón megkötni, mégpedig úgy, hogy az egyik átlós sarok a vállra kerüljön. Az 1916 körül készült 116. sz. felvételen már mindkét keresztúri menyecske így látható. Az 1940-ben készült murakeresztúri esküvői képen (131. kép) pedig már a menyasszony anyja és anyósa is csárdáskendőt hord. Ez a divat lassan elterjedt Tótszentmártonban is, de mivel a népviselet akkor már pusztulóban volt, nem tudott megggyökeresedni. Leányok csárdásán kötött kendői nem viselhettek, az az asszonyi státusz szimbóluma volt. Hajviselet A horvát nők hajviselete 1900—-1940 között csaknem változatlan maradt. Hajukat az asszonyok és leányok egyaránt középen választották el, majd szappanos vízzel kétoldalt a fülig szorosan lesimították, a szélét pedig kicakkozták, kicsépkézték. A hajat ezután a leánykák hátukon egy vagy két fonatba kita fonva viselték, az asszonyok azonban nagy szaru- vagy vasfésűre zelena tekerve, magas kontyban hordták. A znora feltűzésekor a zelena fogai között bökték a hajkontyba a dísztűt, (10. és 114. kép) Az 1940-es évektől mind többen elhagyták a hajnak az arcot keretező merev cakkozását. s ezáltal hasonlatosabbá váltak a szélesebb környék aszszonyaihoz. Néhány idős asszony azonban még most is így, e fésűn viseli haját. A vállkendő na vrat robec, horvatski robec A női viselet egyik legfontosabb tartozékát emberemlékezet óta a vállkendő képezte, melyet úgy csomóztak meg hátul a derékon, hogy annak két négyes sarka a csípőn előre álljon. Üzletben vásárolták, majd otthon rojtozták. A fiatalok — sőt a középkorúak is — az élénk színeket kedvelték: a rózsaszínt, a zöldet, a sárgát szélesen nyomott, tarka, rózsás mintázattal. Négy —öt gyerekig — 30—35 éves korig — számított valaki fiatalnak, azon túl sötétebbet illett hordania. Fiatalkori kendőjét azonban mindenki gondosan megőrizte, hogy leányának adhassa. A drága kendőnek is fontos díszét képezte a dús rojtozás, a strandi. Aki ügyes volt, kendőjét maga rojtozta, s ezzel tetemes költséget takarított meg. 1918 előtt a kendőt jobbára Muravidon és Kotoriban vették. Ha volt már rajta strandi, azt lefejtették, hogy sűrűbbre rojtozzák. Rojtozáskor a motring-