Müller Róbert: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késővaskortól a törökkor végéig - Zalai Gyűjtemény 19. (Zalaegerszeg, 1982)

I. FEJEZET - Mezőgazdasági vaseszközök a késövaskortól a törökkor végéig - B: Vaseszköz leletek és a lelőhely által keltezhető tárgyak /10*09-137

hogy az esztergomi és a kecskeméti leletben is a cimervassal ellátott ekevassal együtt méretben is formában /nyélkereszt metszet/ egyező csoroszlyák kerültek elő /203. + - 204. + és 358. - 359./. Mindkettő 51 cm hosszú. A kiskőszegi vaseszköz leletben tehát két szántóeszköz vasait rejtették el. Egy ne­héz kerülőekét ösztökével és egy hasogatót /r i s s , r e­s a 1 o/. Az elrejtés időpontja pedig a törökkor, vaiószinü­leg a 17.század. BONYHÂDVARASD /Tolnám./ 1976. augusztusában Fodor G. pincéjének ásása közben egy eke vas és egy csoroszlya került elő kisérőleletek nélkül. A kör nyéken végzett terepbejárás során T0PÂL J. 3.-4. századi é Árpád-kori kerámiatöredékeket gyűjtött. 840a A vaseszköz lelet az utóbbiakkal egyidős. 1045. + E_k_e_y_a_s JL /SZBBM ltszn./ Megközelítően szimmet rikus, lapát alakú ekevas, erősen kopott állapotban. A kifel szélesedő köpü feltűnően hosszú. A köpü alsó sikjához mérve a penge jobb oldalra dől. A jobb oldalra történő barázdaszán tásra való törekvésre vall az is, hogy a penge bal oldalán az él egészen elkopott. A penge felső felén az élet nádolás­sal erositettek meg. H: 24.2 cm; köpü H: 10.1 cm; köpü SZ: 10.7 - 13.4 cm; váll SZ: 14.8 cm. Legjobb analógiája egy Békés megyei ekevas, amelyet BALASSA I. a Vrsac-i lelet alap ján ugyancsak az Árpád-korra keltezett.^40b 1046. + C_s_o_r_o_s_z_l_y_a. /SZBBM ltszn./ Jó fenntartású eszköz. A lekerekitett végű nyélen kalapálásnyomok látszanak A nyél keresztmetszetének arányai egyértelműen utalnak a kö­zépkorra /keresztmetszet a nyél felső végéhez közel: 4.5x1.8 cm; a nyél alsó részén, a pengető közelében: 5.6x2.4 cm./. Réteges szerkezetű vasból készítették, és a nyomok alapján valószinü, hogy a penge külön darabból készült. Az enyhén iveit hátú, egyenes élü penge feltűnően nagy, csaknem fele a

Next

/
Thumbnails
Contents