Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Gabler Dénes: Terra sigillata chiara tálak Nagykanizsáról
hogy a Dunavidéken felbukkanó, már a századforduló táján közölt darabok helyét és jelentőségét 5 sem ismerték fel; s bár azóta sor került néhány tucatnyi töredék publikálására^ — számbavételük, összefoglaló értékelésük még ma sem történt meg. A terra sigillata chiara (világos „bevonatú" sigillata) el nevezés N. Lambogliától származik, aki először csoportosította, osztályozta ezt a kerámiafajtát; kronológiai megfigyelései többnyire ma is helytállók. Helyette W. S. Hayes újabban a tágabb értelmű észak-afrikai vörösbevonatú áru terminológiát használta; megjelölve ezzel az árufajta eredetét, gyártásának és kisugárzásának centrumát. Az „észak-afrikai" elnevezés e gyártmányok esetében éppolyan tág értelemben használható, mint a „galliai" a nyugati provinciák sigillata gyártmányainál, és ugyanúgy számos műhelyt foglal magában. Az észak-afrikai sigillatagyártás az i. sz. I. sz. végén kezdődött; akkor, amikor az itáliai és dél-galliai sigillata gyárakból már egyre kevesebb importáru került a Földközi-tenger mellékének déli tartományaiba. Mihelyt a sigillata gyártás központjai északabbra, azaz a Mediterraneumtól távolabbra kerültek, Észak-Afrika körzetét egyre inkább a helyi műhelyek látták el — technikájában hasonló — díszkerámiával, amely a Mediterraneum térségében az I. sz. végétől a VII. sz. közepéig ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a galliai—rajnai áru az északi provinciákban. Ezek eleinte a déli tartományokban elterjedt itáliai és dél-galliai sigillata tálak formáit és díszítését utánozták, a II. századtól kezdve azonban a helyi officinák egyre jobban elszakadtak a korábbi előképektől és kifejlesztették sajátos standard típuskincsüket. A formák száma kevesebb a nyugati sigillatákénál. Köztük gyakori a lapos aljú tál, tányér keskeny, csökevényes talpgyűrűvel. Lényegesen különbözik a díszítés is. Míg az itáliai—galliai officinákban a reliefdíszítés a leggyakoribb, az észak-afrikai műhelyekben elsősorban az applikáció, a rovátkolás, majd a pecsételés szerepe döntő. Az eltérő technikai sajátságokkal magyarázható, hogy a terra sigillata chiara műhelyek mindig elevenebb kapcsolatban álltak a korabeli fémművességgel, a toreutikával. a csontfaragással vagy a textilművé 15. M. V. Groller: Die Grabungen in Carnuntum. RLÖ 9. Wien 1908 71—74, Fig. 31— 32 „Ein analoges Stück ist anscheinend bisher nicht bekannt"; J. Zingerle: Tonschüssel aus Carnuntum. JÖAI 10 (1907) 330—344; C. Praschniker—H. Kenner: Der Bäderbezirk von Virunum. Wien 1947. 100—102, 109, 113; F. Fülep: Neuere Ausgrabungen in der Römerstadt Sopianae (Pécs). Rég. Füz. II. 16. Budapest 1974. Taf. 15, 41. Egy Póczy K. által közölt intercisai darabot (Keramik in: Intercisa II. Arch. Hung. 36. Budapest 1957) Salamon Á. fog újraértékelni. 6. B. Vikié: Die Keramik und ihr Anteil im Handel des südlichen Pannoniens zur Zeit des römischen Kaiserreiches. Arh. Vestnik 12 (1968) 517; Í. Curk: Terra sigillata in sorodne vrste keramike iz Poetovija. Diss. IX. Ljubljana 1969. 50, 64; Í. Curk: Prispevek proucevanje rimske keramike (Contribution de l'étude de la céramique romaine a la connaisance de T histoire économique des nos lieux)( Arh. vestnik 20 (1969) 130—135; D. Gabier in: Römische Forschugen in Zalalövő 1975. Acta Arch. Hung. 29 (1977) 243; Ua.: Die Keramik vo n Vindobona in: Vindobona-Die Römer im Wiener Raum. Wien 1977. 122, 223, Kat. Nr. 112—115; Grünewald 26, Tai 11, 1—4; Fitz J.: Gorsium-Herculia. IKMK B. 32, Székesfehérvár 1976, 102—103; Fitz J.— Lányi V.— Bánki Zs.: Kutatások Gorsiumban 1974-ben. Alba Regia 15 (1976) 136, IX. tábla 6—7; Zs. Bánki: Forschungen in Gorsium in 1977/1978. Alba Regia 18 (1980) 200.
