Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Lendvai Anna: Tűzvész és tűzvédelem a
házak „alkalmatlansága" volt a legtöbb esetben a tűzvészek okozója, a szabályzat utasítja a tulajdonosokat, hogyha 1 év alatt alkalmasat nem tudnak építeni, a házat meg kell becsültetni, s „más ollyasnak, ki megh építti, a böcsű szerént való árát le tévén örökösen oda adni lehessen". A városbíró havonként megvizsgáltatja, s maga is megnézi az egész várost; ha füstös konyhát, vagy kemencét talál, veresse le. Amennyiben a második vizitáció alkalmából is így találja a házat, pálcaütés, a harmadik esetben 24 Ft a büntetés. 50 pálcaütés vagy 4 Ft a büntetése annak is, aki „fonyó szert konyhájában viszen, avagy foklya világgal kint jár". 15 Ha az 1755. évi kanizsai Feuer Ordnungot összehasonlítjuk más városok rendszabályaival, megállapíthatjuk, hogy nagyjából azonosak a kötelezettségek, az oltási módszerek, az eszközök, hasonlóak a preventív eljárások. Városunkban is a céhek voltak a „főszereplői" a tűzoltásnak pontosan körvonalazott munkamegosztásban, példázva mintegy a céhek ipartörténeti jelentőségén túl a város életében, eseményeiben betöltött szerepüket is. Ami a felszereltséget illeti a 18. század közepén, sem jobb, sem rosszabb, mint a korabeli városokban (Budán például szintén 1755-ben írják elő a 2 nagy gépi fecskendőt, Pécsett 1750ben vásárolják az első gépi fecskendőt, Egerben 1740-ben kötelezik a harangöntőt az 1 fecskendő, a létező 40 iparág mestereit 102 vödör, 20 csáklya és 7—9 szekér kezelésére stb.). 10 Kanizsán 1792-re már négyre növekedett a fecskendők (valószínűleg nagy fecskendő) száma, továbbá 9 bőrveder, 13 csáklya, 2 vízhordó szekér állt a tűzoltás szolgálatában. 17 Ha ezt a felszerelést összehasonlítjuk a 22 ezer lakosú Szeged felszerelésével (2 fecskendő, 75 vödör, 12 csáklya, 6 vízhordó kocsi), 18 Kanizsa ellátottsága jónak mondható. Nem tudjuk, hogy az 1798. évi tűzvészig hogyan alakult Kanizsa város tűzoltó felszerelése, mint ahogy a tűzvész eseménytörténetét sem ismerjük. Lényegesen többet tudunk viszont az 1800-as évek tűzvészeiről és tűzvédelméről. Nem tartottam célomnak a 19. század első felének kanizsai tűzvédelmét bemutatni, hiszen a város monográfusa is részletesen foglalkozik ezzel. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy bár a tanács rendeletei szaporodnak, „még mindig tűz tüzet ért, amiknek mindig utcasorok estek áldozatául". 19 Az 1836. évi kanizsai tanácsülésen elfogadták, s 1837-ben Pesten kinyomtatták „Nagy Kanizsa Város Tűz-oltói Rendszabásai"-t. Fő vonalaiban elemeznünk kell ezt a szabályrendeletet, hogy lássuk a tűzvédelem fejlődését. Bevezetőjében arra utal, hogy a Helytartótanács 1785. évi javaslatát újították meg, tehát elképzelhető, hogy az 1755. évi Feuer Ordnungot követte egy másik 1785-ben. Miután ennek nincs nyoma, nem következtethetünk vissza az 1798. évi tűzvész oltási munkálataira; annál is inkább nem, mert a szabályrendelet az 1836. évi felszereltségre vonatkozik. 15 Nagykanizsai Thúry György Múzeum (a továbbiakban TGyM.), 72. 189. 1. „Feuer Ordnungs Instruction Kanisaner Stadt 1755." 16 SZILÁGYI: i. m. 17 ZmL., Közgyűlési iratok, 1792. jan. 30. 126/39. 18 SZILÁGYI : i. m. 19 BARBARITS : i. m. 189—190. p.
