Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Szabó Béla: Az agilisek és évszázados küzdelmük Zala megyében az adómentességért
ezzel az intézkedésével kénytelen megakadályozni a különben nyilván előálló helyzetet, hogy a sógorát nemes embernek tekintsék. 9 Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha ilyen forráshelyek adatai alapján a jogtörténész arról beszél, hogy a magánkézből eredő birtokadományozás is nemessé teszi a megadományozottat. ,.A leánynegyed természetben kiadása az atyafiságba való befogadással volt egyértelmű." S ,.a polgár- vagy paraszt származású férjet és nemes asszonytól származó gyermekeit is nemesi jogokkal ruházta fel." Hozzáteszi azonban, hogy az ily módon létesített nemesség rendi szempontból nem volt egyenértékű a királyi adománnyal történt nemesítéssel. 10 Ezt a megkülönböztetést különben a fentebb említett szerzők is említik, elismervén az ilyen magánkézből szerzett nemesség korlátait. Ezek ismeretében merevnek tűnik HOLUB J. álláspontja, amikor Werbőczi alapján csak a királyi adományból fakadó nemesítést ismeri el valódi nemességnek. Pedig ő maga is szól arról, hogy a kisnemesi birtokok leánynegyed fejében természetben kiadott része sok esetben nem fedezhette a nemtelen férfihez hozzáadott nemes lány életszükségleteit, a leánynegyed természetben való kiadásának tehát csak az lehetett a célja, hogy a leány nemes jellegét fenntartsa, sőt, a birtokba iktatás révén a férjet is nemesi állapotba hozza. 11 A magánnemesítés erőtlenségét HOLUB J. azzal is bizonyítja, hogy az agilisek közül többen később a királytól kértek és kaptak nemességet. 12 Az általa említett példák azonban azt mutatják, hogy a kérelmezők akkor látták szükségét az ,,igazi" nemesség megszerzésének, amikor szűk pátriájukból kiléptek, közéleti szereplésre vállalkoztak. Ekkor már számolniok kellett az emberi indulatokból fakadó tényezőkkel, többek között azzal is, hogy származásuknál fogva nem tartják őket alkalmasnak a kívánt hivatal viselésére. (Egyik esetben egy Ugocsa megyei alispán, egy másikban egy alkincstárnok utólagos nemesítéséről van szó.) Ezekhez még hozzátehetjük azt a tapasztalatunkat, hogy a nemesi privilégiumot koronként és helyenként nem mindig egyformán értékelték. Amikor a 18. század derekán a Keszthelyen lakó Bereczki család nemesség igazolása kerül sorra, a tanúk így vallanak: .....beszélte a tanúnak, hogy ő valóságos nemes ember légyen, noha ugyan abban az időben az nemesi rend is több praesidialistákkal együtt katonálkodott és együtt is viselte a terhet. Mely időben az nemesi rend minden némű terh viselésben élt a paraszti rendel, edgyütt katonálkodván az nemességnek nem is lévén olyan emlékezete, azért nemesi szabadsággal való élésére a tanú nem emlékezik, de hogy nemes ember lett volna, sokaktúl hallotta". 1 ' 5 Ezzel a példával csak azt szeretném kifejezésre juttatni, hogy kisebb közösségekben — így a nemesi közbirtokossá9 Zalavári konvent hiteleshelyi levéltára Zala m. lt.) ,,D" protocollum 88. sz. oklevele. ir> BÓNIS GY. : Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1947. 463, 465 és 467. 11 HOLUB J. i.m. 112. 12 HOLUB J. i.m. 113. 1:1 Invertigatio nobilium (Zala m. lt.) 1748—1752. fasc. V. prot. 1. 195. sz. iratmelléklete.
