Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

1. A majorsági gazdálkodás kezdetei

Mint korábban említettem, a 18. század rendkívüli század volt a mezőgazdaságot illetően. Nagy nehézségekkel indult, hiszen alig szabadult meg az ország a másfélszázados török uralom alól, s próbált fellélegezni, megkezdődött a Rákóczi szabadságharc, amely ismét nagy anyagi és személyi áldozatot követelt a magyar parasztságtól. Egész országrészek maradtak lakatlanul. Óriási földterületek urai haltak ki, másoknak a Neoacquistica comissio előtt nem sikerült igazolniok a birtokukhoz való jogukat, emiatt is rengeteg föld maradt gazda nélkül. A kincstár ezekre, valamint a Thököly, Rákóczi felkelés után elkobzott nagy vagyonokra rátette a kezét, s udvari embereit kárpótolta velük. Az „új földesurak" rendszerint nem költöztek magyarországi birtokaikra, csak a hasznot hajtották be róluk. (8) Volt azonban a magyar főnemeseknek és köznemeseknek egy rétege, amelyik felismerte a hatalmas, feltöretlen vagy elvadult földekben rejlő értékeket, s akár adósságok árán is egyre többet vásárolt belőlük. (9) Ehhez az élelmes, az árutermelés lehetőségeit észrevevő csoporthoz tartozott Festetics I. Pál, és fia Kristóf is. Az újraszerveződő élethez, a földek megműveléséhez azonban jobbágyokra, parasztokra volt szükség, s megindult a szomszédos országokból a nagyarányú telepítési akció. Ezek részben szervezetten, részben spontán módon történtek, de az ígért és megadott mindenféle kedvezmény ellenére sem jártak mindig sikerrel. (10) Hatalmasra duzzadt az országban a belső vándormozgalom. A megyék hiába próbálkoztak megakadályozni, törekvésük nem volt eredményes. A jobbágyok elszökdöstek, mert a másik megyében olyan előnyökhöz juthattak, amelyeket otthonukban nem kaphattak meg. Kezdetben a földesurak maguk is kénytelenek voltak jobbágyaiknak engedményeket adni, csakhogy helyhez láncolják őket. Ezt tette Festetics I. Pál is, aki jobbágyaival szerződést kötött. Somogy megyei jobbágyainak nagy része - a keresztúriak és vörsiek kivételével - mindnyájan árendát fizettek. (11) Az árendás jobbágyok szinte szabad bérlőknek tekinthetők, akik telkük után meghatározott összeget fizettek, s ezen kívül sem robottal, sem egyéb, az örökös jobbágyokat terhelő szolgáltatással nem tartoztak az uraságnak. Ezen felül szabadon költözhettek. A bécsi udvar nem is helyeselte a készpénz fizetésre való áttérést, hiszen az államnak az örökös jobbágyból volt az adójövedelme. (12) De a földesurak sem tekintették végérvényesnek ezt az állapotot. Csak megvárták a megfelelő pillanatot, amikor gazdasági terveiket már véghez tudták vinni anélkül, hogy félniök kellett volna a munkaerő elvándorlásától. Ez az időpont a száz év alatt megkétszereződött népesség vagy másként: termelőerő kialakulásával érkezett el. (13) Amint a földesurak — s köztük Festetics Kristóf — számára megjött a várt