Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

6. Egyéb árendás haszonvételek

kontraktus, melyet László gróf kötött a szentgyörgyi céhhel három évre. (322) Csak néhány pontját emelem ki: ez esetben nyári és téli halászatról egyaránt szó esik negyven forint bérleti díj fejében, amelynek lefizetéséért minden halász egész vagyonával felelt. A titkos haleladás most is öt forint büntetéssel járt, de az uradalom 12—18 krajcárért vásárolta a hal fontját; a halászok maguknak nem építhettek postahajót (és nem is szállíthattak sem embert, sem állatot), csak , jó és bátorságos csónakot". Viszont a keszthelyi halászok nyáron uradalmi postahajókkal is halászhattak a szentgyörgyi vizeken; réteket és földeket „amellyek ez előtt a Halászoknak adatni szoktak" (!), megkapták. Rekeszekben, hal tartókban, jégveremben mindig álljon hal, hogy az uraság soha hiányt ne szenvedjen. Télen, nyáron kötelező volt az uraság vendégeinek szórakoztatására (nyári, téli halászat; vízen való vadászat) készen állni, egy nap ingyen szolgálni, egyébként napszámot kaptak. Kötelességük volt ellenőrizni, hogy az „Iszapi Szigetben senki fát és, bokrot ne vágjon ... s ha idővel az Iszapban egy halász gunyhó fog felállíttatni, abba senki kárt ne tegyen." Feltehető, hogy ezt a „Czölöpös" halászkunyhót látta Jankó János a Kisbalatonon, s rajzát is közölte. (323) Végül az uraság megígérte nekik, hogy halászó eszközeik számára ingyen ad nádat, „tulajdon szükségekre" pedig a nád elosztásakor a jobb részben kapnak helyet, de itt felében kell aratniok. A megállapodást 26 halász írta alá. Köztük több olyan név is szerepel, amely a 18. századi szerződésekben is előfordult. A balatonberényi halászok (324) a korábbi években - ez az aláírások azonosságából derül ki - együt/ dolgoztak a szentgyörgyi halászokkal. 1782-ben már külön válhattak, mert azt kérik az uradalomtól, hogy „még egy idén hadná meg nálunk bizonyos árendábo" azokat a vejszéket, amelyekről „visgálás alkalmatosságával" kiderült, hogy a szentgyörgyiek területéhez tartozó vízre rakták. Az engedélyt megkapták, de minden bokor veicztől húsz pénzt kívánt a számtartó. A nyolc aláíró bele is egyezett. Hat újlaki halász 1774-ben semmi mást nem kívánt az uradalomtól, mint ízt, hogy saját halászó helyeiket megközelíthessék. Újlak vize beljebb esett, mint a keresztúriaké, ezért csak úgy érhették el, ha a keresztúriak határában levő utakon és vízen átvágtak. 50-50 pénz lefizetése és azon ígéret ellenében, hogy a keresztúriak részét nem halásszák meg titokban sem, „hanem mind az uton igyenessen csak rajta magok vizekre" mennek, — áthaladhattak a kért területen. A bevezető részben utaltam már rá, hogy kétféle halászati formáról beszélhetünk - általánosságban is, de a kontraktusok nyomán is. Az eddig tárgyalt részhez tartoztak az ún. nagyhalászok: akik csoportosan végezték a halászatot. Ezek közül a szentgyörgyiek és a keresztúriak céhet alkottak, az újlakiak és a balatonberényiek pedig szabad akaratukból társultak egymással egy-egy bokrot alkotva. 72