Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)
6. Egyéb árendás haszonvételek
A másik.halászati formát a kishalász képviselte, aki az ártéri tavakban, kiöntésekben, mocsári árkokban, tehát a ni'gyhálókkal hozzáférhetetlen harmadrangú vizekben halászott, földesúri engedéllyel és szolgáltatás fejében. (325) Ilyen kishalász, volt Magyar Imre, aki 1770 1774-ig Nagy András molnárral együtt halászott és rákászott a simonyi tavon és a simonyi határban levő vizeken. A molnárt bizonyára csak azért vette maga mellé társul, hogy a halban, rákban gazdag malomgátat zavartalanul halászhassa. E tevékenységükért egy ízben három forint, két ízben tizenkét forint árendát fizettek, és évente annyi rákot és halat kellett beszolgáltatniuk, amennyit az uraság kért. De kikötötte a gazdaság, hogyha évközben leeresztik a malomgátat, akkor az árendának csak az időarányos részét kell megfizetniük, mivel ilyenkor a hal és a rák teljes egészében az uradalmat illeti. 1776-1785-ig Magyar Imre halász és rákász egyedül űzte mesterségét, az új molnár bizonyára nem akadályozta halászatát. Két évben négy forint, azután hat forint évi árendát fizetett a kötelező természetbeni juttatáson fölül. Szeretnénk pár mondattal elidőzni a rákászainál. Néprajzi irodalmunk nem sokat foglalkozott vele. mert mint Takács Lajos írja: ,,Ami a parasztságnál csak ritkán, s leginkább szükségétekként fordult elő, az az úri házak asztalán kedvenc csemegeként tűnt fel. ... A régi receptkönyvekben is, melyek szintén e házak étrendjének változatosságát kívánták elősegíteni, többször is szó esett a rákételekről. (326) A Festeticsek is bizonyára csak időnként kértek rákot, nagyobb menynyiségben nem fogatták, nem is kereskedtek vele. Legalábbis a kontraktusokban erre utaló írás nincs. A közeli szentgyörgy vári Széchenyi uradalom viszont 1 763-ban a hídvégi halászokkal kötött szerződésében a halászok kötelességévé tette a rákfogást is. Takács Lajos a szerződés nem egyértelmű szövege nyomán felteszi a kérdést, hogy a 18. században a rákfogás vajon a rendes halászoknak volt-e kiegészítő kötelessége, vagy közülük néhányan erre specializálódtak-e? (327) A keresztúri kontraktusokban szereplő Magyar Imre itt előforduló első szerződése 1770-ban kelt, nem sokkal a Takács Lajos által idézett megállapodás után. Ö sem önálló rákász, hanem halász és rákász. A kontraktusok segítségével módunkban áll, hogy különbséget tegyünk a nagyhalászokkal és a kishalászokkal kötött szerződések között. Első pillantásra úgy látszik, hogy ez esetben rákászattal csak a kishalász foglalkozott. Azonban azt is tudjuk, hogy a nagyhalászok egyszemélyben kishalászok is voltak, akiknek csíkot is kellett az uradalmi konyhára szolgáltatniuk.
