Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

6. Egyéb árendás haszonvételek

tember 29-től karácsonyig vagy újévig árulhatták boraikat. Az év többi hónapja a földesurat illette. Ha viszont a földesúr nem kocsmát, - (ahol italon kívül semmi mást, még kenyeret sem volt szabad árusítani) — hanem vendégfogadót tartott fenn, ott egész éven át mérhette a boron kívül a sört és pálinkát is. (266) így hát meg sem lepődünk azon, hogy a keresztúri majorság területén egyetlen kocsmát se találunk csak vendégfogadókat: Szentgyörgyön, Sávolyon, Simonyiban és Bottyánban. A vendégfogadók közül a legkorábbi a bottyanyi lehetett. Ezt nemcsak az 1772-es évszámú kontraktus támasztja alá, hanem a vendégfogadó helye is, a révátkelő. Itt fordult meg a legtöbb ember. A vendégfogadó több helyiségből állt: ivó, konyha, néhány szoba a bérlő saját lakására és vendégfogadásra. Az épület alatt vagy közelében a földbe mélyített pince, ahol szoros lakat alatt tárolták az italokat. Az udvaron szekérszín, pajta, istálló a fogadós saját állatai és a szálló vendégek állatai számára. (267) A jobbágyok — ha az idő rosszra fordulása miatt nem kelhettek át a tavon - megéjszakáztak az istállóban vagy a pajtában. A vendégszobát többnyire az uraság emberei, tisztjei, vagy átutazó vendégek vették igénybe. (268) Az uradalom nagy gondot fordított a bérlő személyére, s egész sereg feltételt szabott rá: mindenek előtt legyen jómódú, hogy a hibájából esett károkat megtéríthesse. (269) Éljen jámbor, józan,istenes életet, és ez látszódjék meg egész környezetén, amelyet köteles tisztán és csinosan tartani. A vendégeket „hódítsa magához, s fölöttébb ne húzza őket", azaz a bort hamis iccével ne mérje, ne vizezze, ne drágítsa, „hanem igaz mértékkel mérjen az uraság limitációja szerint." S mind ezen túl az uraság borán kívül senki más termését ne merje árusítani annak elkobzása és 12 forint büntetés mellett. Készpénzben fizetett árendájuk változó, hattól 30 forintig terjedt. Ennek megállapítása bizonyára sok szemponttól függött. A fogadósnak az eladásra átvett borokról akószám kellett elszámolnia. (270) A „levont" borok akóját 64 iccével, a söprős borokét 60 iccével mérték. A bor ára ugyanis a földesúrnak járt, a kocsmáros pedig a bor akója után két garast vagy tíz dénárt kapott részesedésként, ha sört is árult, ennek akójától egy garas illette.' A pálinka eladásáért természetbeni juttatást kapott: a borsöprőt, amelyet aztán nyilván égett borrá főzetett meg. Az 1772-es bottyanyi szerződés a borsöprőért még egyéb ingyen szolgáltatást is kért a fogadóstól: a fogadóba szükséges korsók és gyertyák beszerzését. A korsókat fazekasok, korsósok állították elő, és száz számra szállították a kocsmárosok számára. A gyertyát pedig maguk öntötték a faggyúból. (272) Az uraság földet és rétet adott a vendégfogadós saját használatára: két