Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

6. Egyéb árendás haszonvételek

6 bognárral, a keresztúri és simonyi majorban. Feltételeik — néhány eltérés kivételével — azonosak voltak. Keresztúron lakásul a „bivalyosok házacskáját" kapták meg, amely - a kicsinyítő képzőből következtetve - elég silány lehetett. A kezdetben hat, majd 1786-ban a 12 forintra emelkedett házbérlet arra enged következtetni, hogy a bognár már nem a bivalyosok házacskájában, hanem megfelelő körülmények között a bognár házban lakott, ahol műhelyt is rendezhetett be magának. 1783—84-ben viszont két bognár is tevékenykedett Keresztúron, s az új - öt forintos házbérletét tekintve — bizonyosan a többször emlegetett házacskában húzta ki azt a két évet, amelyet az uradalom szolgálatában töltött. (216) Minden bérlő számára kötelezővé tették a ház gondozását, tisztán- és rendben tartását, fedelének javítását, mert az egymást követő lakók aligha törődtek azzal, hogy az utánuk jövő milyen állapotban költözik új helyére. Mesterségük gyakorlását a földesúr biztosította, de kikötötte, hogy az uradalom szekereit, s egyéb szerszámain adódó javításokat ingyen köteles elvégezni, és természetesen egyéb munkáit félretéve azonnal. Kezdetben egy darab fáért egy forintot fizetett a bognár. Később az uradalmi tiszt jelenlétében levágott fáért 12 forint járt (bizonyára egész évi átalányként). Bessenczki János kevés pénzű, talán kezdő bognár lehetett, mert ő a kapott fáért nem pénzzel, hanem kész termékkel fizetett.Küllőnek való fát a keresztúri erdőn, egyéb szerszámfát a sávolyi erdőn vághatott urasági ember jelenlétében. Mindezért egy fakó szekeret (217) kellett készítenie az uradalom számára teljes felszereléssel. Simonyiban 1786-ban telepedett meg az első bognár, Magyar István. Még ház sem volt, ahová költözhetett volna, ezután kellett felépítenie, s ezért az első esztendőben nem is kért az uraság pénzbeni árendát tőle sem az egy hold földért, sem a két szekér szénát termő rétért, sem a simonyi erdőben vágott fáért. Ezeket bizonyára kedvezményként adta a mesternek, hogy megnövelje maradási szándékát. De viszonzásul el kellett készítenie a keresztúri major számára négy ló után való loggos kocsit és egy bival szekeret. (218) Ezeknek együttes értéke feltehetően kiadta az árenda és a fa öszszegét, de a nehezen előteremthető készpénz kifizetése helyett mégiscsak engedmény volt. Lényegében a bognár kötelezettsége az uradalommal szemben - mint erre föntebb utaltunk már - a gazdasági szerszámok soron kívüli, díjtalan javítása volt, az uradalom fájának felhasználásával. Hogy mi minden tartozott e tág fogalomba, jól érzékelteti egy 1855-ből származó elszámolás, amelyet Hirák István bognár készített Nagycenken, gr. Széchenyi István gazdaságában. Csak egy-két példát ragadok ki belőle, hogy némi fogalmat alkothassunk a reparációkról: „lajtos szekérbe egy uj rúd; egy kerék tengőké