Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)
12. Mutatók
Hármazó: Az aratásban a kaszás és a marokszedű (kettőző) mellett dolgozott harmadikként a kötöző, akit helyenként hármazónak is neveztek. Ha valaki devajságban tapasztaltatnának: Hitványságban, hazugságban, tapasztaltatnának. Határ téedő meczes: Határárok ásása. Határunk szüksége volta miatt: Határunk szűkössége, kicsisége . . . Hegy kapu: A középkorban, de később is Európa szerte ismert volt a falukerítés, amely az utaknál kapuval záródott. Egyes helyeken a szőlőhegyeket is sövény vagy fonott kerítés övezte. Kapuját szüret előtt pár héttel lezárták, és szüretkor megnyitották. A szőlőcsősz vigyázott a szőlőre, s a tilalmat megszegőket megbüntette. Hiteshalás? ember: esküt tett halász. Hitét le tenni: megesküdni, esküt tenni. Az eskü földöntúli hatalmak büntetésének, bosszújának való alávetésről szóló nyilatkozat arra az esetre, ha az ember adott szavát nem tartaná meg, vagy az valótlant tartalmazna. Hodettanyi: hódítani Irtás: erdők, fák, bokrok eltávolítása szántó, rét művelése céljából. Izgága kartétel nélkül: Minden veszekedés és károkozás nélkül. Jobbágy szekér széna: A jobbágyszekér valamivel kisebb volt az uradalomban használt, erős szerkezetű, vendégoldallal, nyomóruddal stb. felszerelt hosszúszekérnél, a béresszekérnél. Kaponya: fából faragott öblös vízmerítő edény. Kapotolom: Káptalan Kemencze, mellyben a hamu zsírt kalaczanérőzni szokták: a kilúgozott, besűrűsödött hamumasszát c célra készített kemencékben hevítették, kiégették, ezáltal száraz állapotban tudták forgalomba hozni. Kenderáztató: Álló vagy folyóvíz, amelyben a kévékbe kötött kendert 7—14 napon át a víz alatt tartják, miközben a rostanyag lelazul a kender belső, fás szerkezetéről. Kepe, kepélés: A learatott, kévékbe kötött gabonát a mezőn keresztekbe rakták. Több keresztből álló gabonasor neve a képe. Maga a munkafolyamat a kepélés. Két szekérre való Bozót: Akkora bozótos terület, amelyről két szekérre való széna gyűjthető össze. 1 szekér széna kb. 650 kg volt. Kilenced: A földesúrnak járó természetbeni juttatás, amely a gabona és a bortermésen kívül minden más terményre is kiterjedt, még a kenderre és a lenre is. E két utóbbit fonással vagy zsák adásával is szokás volt kiegyenlíteni. Ki tehető képpen: tőlük telhetően.