Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

3. A majorság munkaerői

Minden bizonnyal országosan is ez volt a tapasztalat, (89) azért olyan fontos, hogy a cséplők „megbízhatók" legyenek, és emiatt kellett — Csondor szavaival — meghiteztetni, azaz megesketni őket. Alsólendván is megeskették a cséplőket, „hogy az csépletésben . . . igazak lesznek", de a biztonság kedvéért azért még próbacséplést is végeztettek velük. (90) A három kránic cséplő bizonyára a tisztességes cséplők közé tartozott, hiszen nemcsak hogy nem szöktek el, hanem évekre letelepedtek az uradalomban. (91) Magáról a cséplés módjáról és eszközeiről most csak röviden szólok, mert a szakirodalom részletesen tárgyalja. (92) A cséplés lényege az, hogy három, öt—hét, négy, nyolc—kilenc csoportokban dolgoztak a cséplők. (93) A szokástól függően különböző számú kévét fektettek le sorban, fejjel egymás felé. Ennek egyik, — majd megfordítva — másik felét végigverték, s alóla a szemet összeszedték. Ezután kioldották a kévék kötelét, szétterítették a gabonát, és ismét alaposan megverték mindkét oldalát. Eszközük a cséphadaró, mely nyélből, s laza bőrgyűrűvel hozzákötött hadaróból állt. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a már korábban említett angot utazó megrökönyödve teszi szóvá útikönyvében a Keszthelyen látott csépek ésszerűtlen formáját, hogy a hadarok végén bunkó van, amely összezúzza a kalászokban a gabonaszemeket. (94) Magtisztítás A cséplés után a szalmát kazalba rakták, a szemet pedig meggereblyézték, (95) hogy megszabadítsák a törektől, tokiásztól. A még mindig erősen szenynyezett szemet összesöpörték, és ideiglenes helyre vitték, majd következett a magtisztítás. Ennek többféle egyszerű módja volt, amelyeket - jobb híján - az uradalmak is alkalmaztak. Igaz ugyan, hogy Festetics Kristóf már 1754-ben 12 vasrostát készíttetett a vetőmag és a piacra szánt gabona tisztítására, s ebből kettőt Balatonkeresztúr is kapott, (96) és az is igaz, hogy 1799-ben a Georgikon szelelő rostával rendelkezett, (97) ennek ellenére sem mondhattak le teljesen a hagyományos magtisztító eljárásokról. Ezek egyike volt a szelelés. (98) A gabonát vékából embermagasságból csurgatták le a földre, vagy ponyvára, miközben a szél kifújta belőle a szemetet. (99) A szórás — mint Balassa Iván írja — „a gabonaneműek tisztításában a legelterjedtebb művelet . . . volt." (100) A szórásnak nemcsak a tisztításban, de az osztályozásban is fontos szerep jutott. Segítségével ki lehetett választani a vetőmagot. Nagyváthy János szerint a széles, lapos szórólapáttal jól