Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)

Nagy István: Nagy Ignác és az életkép

A harmadik témakör — megfigyelések — egyik írásában a következőket írja ábrázolási módszeréről Nagy Ignác: ,,. . . mi a színeket száznak arcáról kölcsönözzük, és úgy illesztjük össze, hogy általok főbb jellemvonásai tűnjenek ki az általános munkás élet árnyékoldalának." (Jelenetek a munkás életből I. 248.) A munkások életét „házi, hivatali és politikai szakaszra" osztja fel, és ezekben a szférákban vizsgálja tevékenységüket. Az Éjféli tapasztalásokban egy éjszakába nyúló pesti séta idején szerzett élményeiről ír. A más írásokból már ismerős figurák jelennek meg a külváros sötét utcáin. A kötet címe is utal arra a valóságmegközelítésre, amely jellemző a kötet minden írására. Az élet eltorzított tényeit veszi számba az író, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a felnagyított hibákat jobban észre veszik az olvasók. A torzítás érdekében a legtöbb esetben „elrajzolja" az alakokat: minden lehető rossz tulajdonságot rájuk ruház. Az antipatikus hős biztos, hogy csúnya, viszszataszító is Nagy Ignác életképeiben. így aztán természetes, hogy nem alakulhat ki reális kép az ábrázolt személyről. A romantika szélsőséges ábrázolásaival rokoníthatjuk ezt a törekvést, azzal a megjegyzéssel, hogy Nagy Ignác életképeiből hiányzanak a jellemek. Alakokat, hősöket teremt, de hőseinek csak arcuk van, személyiségük, egyéniségük nincs. Egy gondolat, egyfajta írói szándék hozza őket létre — az írói mondanivaló közvetítését szolgálják —, de hiányzik a jellemábrázolás, ami mélységet adhatna tetteiknek. Az író szándéka szerint cselekszenek ezek a hősök, de tetteik sohasem hatnak vissza rájuk, nincs meg az az eleven kölcsönösség a tettek és az egyéniség között, amely életre kelthetné őket. A fogyatékosságokat próbálja ellensúlyozni az életképek stílusa. Nagy Ignác ébren tudja tartani az olvasó figyelmét, van érzéke az izgalmak „adagolásához". Könnyed, csevegő, társalgási stílus az övé, amelynek legfontosabb eleme a finom humor. A történéseket átszövő humor feledtetni tudja esetenként a mese döccenőit, vagy továbbsegíti az olvasót a hoszszan kanyargó körmondatok bukkanóin. 1842—43-ban jelent meg Párizsban Eugène Sue tengerész orvos Párizs rejtelmei című regénye. Ebben a regényében és más munkáiban is — A szerelem gyermekei; A hét főbűn; Az ördögi orvos — olvasói elé vitte a nyomort és a bűnt, de semmiféle választ nem adott azoknak, akik a nyomor és a bűn rugói iránt érdeklődtek. Kalandokban és szentimentalizmusban bővelkedő művek voltak ezek, amelyek kielégítették a naiv olvasók szenzáció éhségét. Szerelmi fordulataik erotikájukkal izgatták az olvasók széles táborát. Vér és könny egyaránt bőven omlott. Irodalmi értékük nem volt nagy, de kiemelkedő szerepük volt abban, hogy „ráterelték bizonyos rétegek figyelmét Párizs olyan kis utcáira, nyomortanyáira, külvárosi pincéire, bűnbarlangjaira, szerelmi jelenségeire, amelyeket azok régebben alig ismertek."

9 Sue hatása a magyar és a világirodalomra közismert.

10 A Párizs rejtelmei mintájára készült művek szinte felsorolhatatlanok. Néhány alkotás a magyar irodalomból: Nagy Ignác: Magyar titkok; Kuthy Lajos: Hazai rejtelmek; Kiss József: (Szentesi Rudolf): Budapesti rejtelmek; Jósika Miklós: Egy kétemeletes ház Pesten. Valószínű, hogy a Magyar titkokból elénk táruló pesti alvilágnak legalább annyi köze volt a párizsi olvasmányhoz, mint a pesti valósághoz. Sós Endre: A nagyváros írói. Bp. 1947. 10. Kovács János: Sue hatása a magyar regényirodalomra. Kolozsvár, 1911.