Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)

Petánovics Katalin: A gyermek élete egy summás faluban

nevezik a bejegyzések. Volt olyan időszak is. amikor két tanító működött Válluson. De hát ez csak egyszer fordult elő. Tanítási módszereikről semmit sem tudunk, de feltételezhetjük, hogy a ma élő 68—70 évesek ugyanúgy tanultak, mint elődeik. Életkörülményeik nem változtak, kötelességeik ugyanazok voltak, és a paraszti élet rendje — amelyet mindig a föld szabályozott •— ugyanaz maradt. A tanító is ezt tartotta szem előtt. A század elején a ma élő öregek öreg mestere Szűcs László tanító volt. Együtt tanította a hat osztályt, egy tanteremben. Mikor egyik osztállyal foglalkozott, a többi csöndben csinálta a kiszabott feladatát. Már amilyen csöndben tudott maradni 40—45 diák, akik megszokták a természetben való szabad mozgást. Működött naphosszat a pálca, mert a gyerekek egész nap iskolában voltak. Reggel 8—12-ig, akkor hazamentek ebédelni, 1 órára visszamentek és délután 4 óráig tanultak. Ceruzájuk, irkájuk nem volt, palatábla és palavessző, vagy ahogy ők nevezik küceruza alkotta egész iskolai felszerelésüket, amelyet tarisznyában vittek magukkal. A tanterem bútorzata hosszú padokból, egy asztalból és székből, egy nagy palatáblából és golyós számológépből állt. A tanítónak volt néhány tankönyve, de gyerekeknek nem. Az az osztály, amelyikkel éppen foglalkozott, körbe állta a tanító asztalát, úgy magyarázott nekik. Ha a gyerek tudott írni, olvasni, kicsit számolni, ez pont elég volt neki. Emlékeznek ugyan arra, hogy tanultak a történelemről, meg valami alany állítmány ról is, de már nem tudják mi is az. Természetesen a faluban élő pedagógus tisztában volt a falu életével, fölfogásával, és ezért mindenképpen arra törekedett, hogy elsajátítassa a gyerekekkel mindazt, ami fontos lesz számukra az életben. Nem volt könnyű feladata: a tanulók rendszertelenül jártak iskolába, időnap előtt kimaradtak, elszegődtek kiskanásznak, libapásztornak. Akik jártak is, zömmel igen rosszul táplálkoztak, s a gyenge szervezetek felfogó képességét csökkentette a nagy mennyiségű borfogyasztás. A bort — különösen a század első évtizedeiben — nemigen tudták értékesíteni, így többnyire a család maga fogyasztotta el. Általános szokás volt, hogy a gyerekek korkülönbség nélkül reggeli helyett bort kaptak kenyérrel. Nem kell bizonyítani, hogy a gyermekek értelmi képessége milyen szintű lehetett, amikor a reggelt borral kezdték. A mindenkori mester elővette összes pedagógiai tudását, és józan ítélőképességét, hogy a kor követelményeinek alsó szintjén valamit is elérjen a ..kriminális disznónak és erdei vadállatoknak" nevezett kis tanítványai között. Kénytelen is volt, mert a parasztok számon kérték tőle. A tanító azért van, hogy a fizetségért mindenáron észt verjen a gyerekek fejébe. Még biztatták is, csak verje meg őket ha nem tudnak. Olyan pofonokra emlékeznek, hogy szikrázott a szemük és csengett a fülük. Néha megijesztette őket azzal is, hogy fülönfogva bevitte valamelyiküket saját konyhájába, és föl akarta feleségével füstöltetni a nagy mászókéményben. A mester a betűkhöz egyszerű történeteket talált ki. Néha bizony kicsit együgyűek ezek a „mesék", de a paraszti valóság mindennapjaihoz kötődtek, és a gyerekek számára könnyen érthetők voltak. Minden történet egy-egy betű, a magánhangzók esetében betűpár, és egy-egy emlékeztető példa. így maradhatott meg hatvan év távlatából is egyik adatközlő emlékezetében a sok