Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)
Petánovics Katalin: A gyermek élete egy summás faluban
sebbje 13 éves korában önállóan szántott minden szülői felügyelet nélkül, ami azt jelentette, hogy össze tudta állítani az ekét, az eketaligát, ismerte az összeszántás és a szétszántás módját. A kaszálással 13—15 éves korban kezdtek komolyan megismerkedni mind a szegény, mind a földes gyerekek. Ebben nem volt különbség, mert a kaszáláshoz bizonyos fokú fizikai erő kellett. Először kopott, komoly munkára alkalmatlan kaszával, próbálták a mozdulatok lendületét, szélességét és simaságát. Ha eltörött, nem volt kár érte. A fejlettebb fiúk 18 éves korukban már kaszásként szerződtek az uradalmakba. 8—10 éves gyerekek dolga volt, hogy a mezőről kis sajtkerekű, fonott oldalú kocsikban krumplit, tököt hordjanak haza. A tüzelőre való szárazfát csapatosan szedegették az erdőn, és megragadva egy-egy gally vastagabb végét, maguk után húzták. Ősztől kezdve rendszeres napi tevékenységük közé tartozott. Nagyon kedves és szívem szerinti feladat lenne, hogy a gyerekek játékairól is szóljak. Hiszen nem teljes a gyerekkor képe a szórakozások leírása nélkül. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ezek a gyerekek csak dolgoztak, és sohasem játszottak. A gyerekek mindig gyerekek maradnak, s ezer módot találnak arra elfoglaltságaik mellett is, hogy kedvüket leljék. Mégis, most mellőznöm kell a sok színes játék leírását, és elsősorban a kötelességeikről kell számot adnom. Arról, hogyan nevelődött felnőtté egy-egy szegény sorsú nemzedék. Milyen fizikai és szellemi hatások alakították, formálták emberré. A tudást két forrásból merítették. Egyik volt az otthon, a falu a maga min_ dennapi életvitelével, munkájával, gondjával, örömével, ünnepélyes és hétköznapi szokásaival. A másik az iskola. 13 Kétségtelen, hogy az első volt a meghatározó erejű, a másik ehhez viszonyítva kisebb, de azért korántsem lebecsülendő szerepet töltött be a parasztság jelen esetben a vállusiak életében. 1838-ban a kor szokásainak megfelelően, rendes jövedelemmel iskolamestert fogadtak. Kívánságuk az volt vele szemben, hogy gyermekeiket az írás. olvasás és számolás tudományára megtanítsa a téli hónapok alatt, ősszel és tavasszal már igen rendszertelenül látogatták a gyerekek az iskolát, mert a mezei munkák miatt a szülők otthon fogták őket. Az első iskola a mai kultúrház helyén állt, de már régen leégett egy Hidasi nevű mester hibájából. A ma is álló iskolaépületet a földesúr adta a falunak. 1973-ig, amíg meg nem szűnt a tanítás Válluson, itt lakott a tanító, s itt tanult egyetlen osztályban a vállusi gyerekek nemzedéknyi sora. A tanítókról nem sokat tudunk. Csak akkor tűnik fel nevük az anyakönyvekben, ha gyermekük született, meghalt, vagy keresztszülőnek hívták őket. A tanítót hol mesternek, hol oskolamesternek, igazgatónak, hol ludirektornak Ortutay Gyula: Az iskolai nevelés szerepe parasztságunk kultúrájában. Ethn. 1962. (LXXIII) 509. o. Felhívja a figyelmet az iskola és a hagyomány kölcsönhatására, s arra, hogy nagyon tanulságos lenne megvizsgálni, hogy melyik milyen mélységben képes befolyásolni a paraszti közösség kultúráját. A monográfiában erről részletesebben szólok, de a nagy anyag szorítása miatt korántsem a témát megillető részletességgel. Jelen kis dolgozatban pedig éppen csak érinthettem ezt a problémát.
