Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)

Petánovics Katalin: A gyermek élete egy summás faluban

falubeli kaszások, marokszedők siettek az elsőnyaras segítségére, megmutatva a gyors kötélvetés módját, mozdulatait. Ezzel nemcsak a munka egyenletes ütemét biztosították, hanem a fiatal gyerek erejét is kímélték. Nagy szükség volt erre, mert a napi 14—16 órás kemény munka rettenetesen próbára tette szervezetüket. A fejlettebb leányok 12 éves korban otthon már markot szedtek. így 13 évesen marokszedőként szerződhettek az uradalmakba.

13 Természetesen az ilyen korú leányok foltozni, mosni, vasalni is tudtak, másként nem vállalhatták volna a gondoskodást kaszásukról és kötözőjükről, akiknek ruháját mosták, javították, ételüket helybe vitték, s ebédnél vizükről gondoskodtak. Ezek a kislányok úgy nevelődtek, hogy az engedelmességet, a munkát, a szolgálatot szinte az anyatejjel szívták magukba.

14 Kötelességüket még akkor is teljesítették, ha nem érdemelte meg a melléjük beosztott munkatársuk. Az* erősebb alkatú, életrevalóbb lányok könnyebben elviselték a munkát, s a munkán kialakult szabadabb szellemet, mint a gyengébbek, érzékenyebbek. A kapálás megtanulására 10—12 éves korban került sor. A szülők maguk mellé vették a gyereket, könnyebb, kicsire kopott kapát adtak a kezébe, melynek nyelét a gyermek termetéhez igazították. Rendre megmutatták, hogyan kell kapálni, krumplit, kukoricát tölteni, répát egyelni, szőlőt sarabolni. Megtanították őket a helyes szerszámfogásra, mert ettől nagyon sok függött. Aki rossz szögben hajolt a szerszámhoz, nagyon hamar elfáradt, A kapavágások mélységének és egyenletességének beidegződése szintén könnyítette a munkát. Már a kezdet kezdetén elvált kiből lesz jó munkás, kiből gyenge. Az igyekvő gyerektől nem sajnálták a bíztató, elismerő szavakat. Az ügyetlenebb]ét szidták, gúnyolták, összehasonlították másokkal, így próbálták nagyobb teljesítményre serkenteni. Míg a summás gyerekek szinte mindenféle mezei munkát egy-két évvel előbb megtanultak, mint a parasztgyerekek, egyet azonban nem. És ez volt a szántás. A summások és szegényparasztok legtöbbször igásállatokkal sem rendelkeztek, legfeljebb csak egy tehénnel, amit összefogtak a másik szegényember egy tehenével. Kis földjüket gyorsan kellett megszántaniuk, nem volt idő arra, hogy kiskorú gyerekeiket tanítgassák. A szántásban való részvételt a gazdafiúk már akkor elkezdték, amikor alig látszottak ki a barázdából. Először a teheneket vagy az ökröket vezették, hogy egyenesen és egyenletesen haladjon. Előfordult baleset is: az ökör rálépett az ügyetlenül botorkáló gyerek lábára, vagy legyek után kapkodva szarva fölhasította a gyerek arcát, vállát. Akármilyen hideg volt, menni kellett. 10 éves korban odaállították őket az eke mögé, sok alig érte fel az eke szarvát, s apja vagy nagyobb testvére magyarázta a szántás módját. Az ügyeIlyen fiatalon csak a nagyon szegény családok engedték el marokszedőnek lányaikat. Erre a megerőltető munkára általában csak 15—16 éves korukban szegődtek. A paraszti életvitelben általában — de ezen belül is főként a szegényparasztságnál — jellemző, hogy már a pár hónapos csecsemőt is magukkal vitték a mezőre. L. Kresz M. tudósítását i. m. 66—67 o.