Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)

Petánovics Katalin: A gyermek élete egy summás faluban

Négyen, hatan mentek egyszerre délre, így nem fogták le tőlük az ebédpénzt. Borzasztó munkának nevezik ma is: tenyerüket, száz hólyag borította, s egész testük égett a szőlőtőkék között megszoruló augusztusi hőségtől. Pihenés nem volt, mert a gazda családtagjai közül valaki rögtön rájuk ripakodott. A század első évtizedeiben a 11—12 éves lányok — ha módjukban állt —• elszegődtek masinálni azokhoz a bérlőkhöz, akik a vállusi határban béreltek földeket a Festeticsektől. Egész nap a gép mellett voltak, porban, verejtékben pár koronáért, filléres napszámért. Mégis menniük kellett, mert a legtöbb szegény családból az apa katona volt, s az asszonyra szakadt az egész élet terhe. Nem volt elég a férfi nélküli kínlódás, a keserves keresetű kenyér, elvitték a katona családtag fejadagját, nem törődve azzal, hogy hány éhes száj maradt még otthon. A gazdagabb családok megúszták. Fiaik folamodottak voltak, azaz megvesztegették a katonaorvosi, aki alkalmatlannak minősítette a fiatalembert.

10 A háborús időkben a parasztok gyerekei is ugyanúgy munkába álltak, s ugyanolyan terhek szakadtak rájuk, mint amilyeneket a summásgyerekek mindig is viseltek. A különbség mindössze annyi volt, hogy ők a sajátjukban dologztak, igyekezvén pótolni valamennyire a férfikéz hiányát . A kötélvetés megtanulására 10 éves korban kezdték rászoktatni a gyerekeket. Erre azért volt szükség, mert a kisparaszti gazdaságban a kötélvető gyerek a saját családból álló kaszaerő

u szerves kiegészítője lett. A summáscsalád — ha a környéken vagy a faluban sikerült részes aratást vállalnia — egyrészt segítőként vette igénybe gyermekeit, másrészt a 13—14 éves fiatal fiú vagy leány félkezesnek

12 — vírhordónak. kötélvetőnek — szegődött el az uradalmakba, s ott bizony két marokszedő elé kellett időben elkészítenie és leterítenie a kötelet. Az itthon tanult és beidegződött kényelmesebb, aprólékos kötélsodrást a tömegmunkában nem lehetett alkalmazni, és az első időben nagyon nehezen tudtak lépést tartani a tempóval. A gyakorlott Vaj kai Aurél: A parasztszőlőművelés és bortermelés Veszprém megye déli részében. N. É. 1938. (XXX.) 43. o. Kecskés Péter: A szőlő talajművelése Észak-Magyarországon N. É. 1967. (XLIX) 222. o. Égető Melinda: XVIII—XIX. századi paraszti szőlőtermelésünk néhány jellemző vonása. A solti példa. Agrártörténeti Szemle XVII. 10 Az általános védkötelezettség bevezetése után a katonáskodás alól csak úgy tudtak megszabadulni, ha lefizették a sorozóorvost, aki ennek fejében „untauglich"-nak minősítette a vagyonosabb gyereket. Vagy ha a paraszti gazdaságnak egyetlen fiúörököse volt, kérhette, hogy póttartalékba vegyék, és megúszta a katonaságot 6 heti vagy 3 havi újonckiképzéssel. — Dr. Degré Alajos szíves tájékoztatását ezúton is köszönöm. 11 Kaszaerő: aratásnál használt munkaszervezeti fogalom. Tálasi István: A termelés és a nyelv kapcsolata aratóműveleteinkben. Ethn. 1957. (LXVIII) 240. o. meghatározása szerint: „A kibővült munkaszervezeti alapegység ... helyenként, pl, a Duna-Tisza köze egyes helységeiben, ha három személyből áll, az ún. másfél-pár, máshol, pl. Somogy, Zala vidékein stb. a két, de inkább több személy társulása : a kaszaerő..." 12 Summásmunkán félkezesnek nevezik azt, aki aratásban vizet hord, vagy kötelet vet, kapálásnál egy sort hajt, répaszedésnél a fölszúrt répát húzza ki a földből, tehát fele értékű munkát végez, mint a felnőttek.