Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)

Halász Imre: A megye katolikus népiskoláinak és tanítóinak helyzete a Bach-korszak első éveiben

évi jövedelmet — de ezt biztosan — így nem kényszerül majd arra, hogy a tanításon kívül mással is foglalkozzék. A szolgabíró szerint ez az egyik jelen­tős oka a csekély tanulólétszámnak. 8 A soproni kerületben az elemi iskolai tanítók fizetésének átlaga évi 125 forint volt, Péterfy Sándor szerint. A tanítói fizetések legmagasabb átlaga a pozsonyi kerületben volt, 150 forint. 9 Zala megyében Keszthelyen volt a legmagasabb a tanítók fizetése. A leg­kevesebbet munkájáért az újudvari mester, Stingli Károly kapta, évi 80 forin­tot. A tanítók jövedelmének vizsgálatakor három kategóriát különböztethe­tünk meg, ahol a jövedelmek megközelítően azonosak voltak. (2—2 jellemző példát említve így differenciálódtak a tanítói jövedelmek.) 10 Mezővárosi tanító Zalaegerszeg (Honig Ferenc) 100 pengő forint, 2 kis rét a várostól, rajta egy szekér széna terem. Kántorpénzt minden gyermek fizet 18 kr-át, orgonálásért a céhektől kap 7 frt 12 kr.-át. Községi tanító (alkalmaz segédtanítót is) Bonczodfölde (Lukács János) 12 pengő forint, 10 mérő búza, 10 mérő rozs, 3 hold szántó, 1 hold rét tűzifa, „évnegyedenként tandíjat szed' (mennyiséget nem közöl) Keszthely (Hesz József) 250 forint, lakás, 6 öl fa, (Heller József) 319 forint, 6 öl fa, (ebből segédtanítót fizet) (Bánffy József) 300 forint lakás, 6 öl fa, Homokkomárom (Holczapfel József) 21 mérő rozs, 6 öl fa, 1 szekér széna (sarjú), 12 forint, jegyzői illetménye 100 forint. 8 ZmL. IV. 151. 1851. X. B. "Péterfy Sándor: A magyar elemi iskolai népoktatás (Bp. 1896.) 143. old. 1,1 OL. D. 39. 13. és ZmL. IV. 151. 1851. X. B. Egy pozsonyi mérő=62,498 liter. Egy jobbágytelek=l hold belsőség, 20 hold szántó, 8 szekér szénát termő rét. (Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. I. Dunántúl —Budapest, 1970. 404—405. old.) A tanítóknak jobb-rosszabb minőségű lakása is volt, általában egy fedél alatt az „oskolaszobával", és teljes paraszti gazdaság a ház körül.

Next

/
Thumbnails
Contents