Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

sarkalatos törvényhozói, azaz nemzeti jognak: az adó- és katonamegajánlás jogának körülbástyázása végett és javára történik. Ezért szentel védelmére az alválasztmány önálló fejezetet, és különíti el a hűtlenség más eseteitől, amelyekre nézve a fejedelem kegyelmezési jogát, a Deák által felhozott okból, teljes szélességében volt kénytelen érvényben hagyni. Külön kategóriaként kezeli a tervezet azokat az eseteket, amelyekben nem egyes személy, hanem egyidejűleg több ember — azaz tömeg — és kollektive száll szembe érvényes jogszabállyal, vagy a jogszabályokon alapuló viszonyokkal, illetőleg törvényhatósági intézkedéssel vagy ..törvényes formában" kiadott királyi rendelettel. Általánosságban, vagy többeket egyenesen fegyveres akcióra szólító írásos vagy szóbeli felhívás önmagában is, akkor is 3 havi rabságot vonhat maga után, ha teljességgel eredménytelen marad. Magán az ellenszegülésen belül azonban Deákék formailag és büntetőjogilag két fokozatot állítanak fel: a csoportozást és a lázadást. A tömeges ellenkezés csak csoportozásnak számít, ha az összegyűltek a felsőbbség intésére elszélednek: ilyenkor a felbujtókon kívül, akik maximálisan 1 évi fegyházat kaphatnak, csupán azokat éri megtorlás, akik közben valamely köztörvényes bűntettet követtek el, e cselekmények megítélése pedig a közönséges bűntényekre a kódex más helyein előírtak szerint történik. Ha viszont a csoportozók felsőségi figyelmeztetéssel nem, hanem csak fegyverrel oszlathatók szét, akkor lázadóknak minősülnek, és ezért felbujtóik, biztatóik (kontatóik), és vezetőik 3, a köztagok 1, sőt ha fegyveres ellenállást tanúsítanak, az előbbiek 6, az utóbbiak 3 évi börtönnel is sútjhatók. Hasonlóképp lázadóknak tekintendők az egyes törvényhatóságok azon tagjai, akik fegyveres ellenállást határoznak, tanáccsal, vagy más módon támogatnak törvényhatósági vagy törvényes úton kibocsátott királyi rendelettel szemben, illetőleg ilyenben tettlegesen vesznek részt. Rájuk már a puszta elhatározásért maximum 2, a tényleges ellenszegülésért pedig, ha felhagynak vele, mielőtt fegyveres erőt vetnének be ellenük, 3, ha viszont ezt az erőt alkalmazni kell, akkor 6 esztendei rabság várhat. Egyébként aki lázadás során, lázadóképpen öl embert, vagy gyújtogat, illetőleg ily tettekre biztat, életfogytiglanra ítélhető. Sőt az olyan csoportozásra vagy lázadásra bujtogató, amelyek alkalmával gyilkosságra vagy gyújtogatásra kerül sor, a csoportozás és lázadás szításáért előirányzott büntetésnek akkor is kétszeresét kapja, ha a lazításon kívül semmi más erőszakos cselekmény nem terheli. A csoportozást és lázadást tárgyaló fejezet önmagában is beszédes, ám számos mondanivalója igazán csak azzal a paragrafussal egybevetve bukkan elő, amely a törvénytelen királyi parancs létrejöttében vétkeseket, valamint az ily parancsot teljesítőket a hűtlenség bűntettében akarja elmarasztalni. Deákék persze védik a törvényeket és a törvényes rendet azokkal szemben is, akik alulról támadnak ellenük. Fogalmazásuk szerint azonban a csoportozás vagy a lázadás körébe az ellenszegülésnek csak az a fajtája tartozik, amely „törvényes formában" létrejött királyi rendeletet érint, következésképpen alkotmányellenes uralkodói paranccsal szembeszállni nem büntetendő cselekmény. Vajon az ellenállás jogának nem közvetett becsempészése akar ez lenni a kódex szövegébe? Azután: lázítónak-f elbúj tónak csak azt tekintik, aki „egyenes" felhívást intéz fegyveres akció indítására, következésképpen sem a törvénytelen rendeletek, sem a társadalmi viszonyok megváltoztatása végett kifejtett bármely más agitáció lazításnak nem nyilvánítható. A hűtlenségi paragrafus nem