Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

mi nem tartozik a kérdéses paragrafus hatálya alá, illetőleg valamely cselekmény mikor nem nyilvánítható bűntettnek, noha külsődleges jegyei alapján esetleg büntetendőnek tűnhet. A széksértésnél viszont szükségesnek tartották annak egyértelmű kimondását, hogy aki közhatósági gyűlésen, „valamely cselekvésnek, mulasztásnak, véleménynek, eljárásnak, ítéletnek vagy rendeletnek törvényessége vagy törvénytelensége felett észrevételeit, s véleményét illetlen kifejezések nélkül adja elő, széksértésért, rágalomért vagy becsületsértésért közkereset alá még akkor sem vétethetik, ha észrevételei, s véleménye alaptalanok voltak, s azok által valaki magát sértve vélte". Ezek után magától értetődő, hogy súlyosabb megítélés alá eső bűntett címén se fogható a bíráló közhatósági összejövetelen mondott és hatóság ellen irányuló kritikájáért perbe. Vagyis: hivatalos plénumon a kormányszékeknek és más hatósági közegeknek, illetőleg intézkedéseiknek még alaptalan bírálata sem tilos, következésképpen nem is büntethető! Deákék célja világos: soha és semmi jogalapja se lehessen a jövőben annak, ami Wesselényivel és társaival történt, a közhatósági összejövetelek pedig a teljesen szabad — semmiféle hátrányos következménnyel nem járó — véleménynyilvánítás fórumai lehessenek. A szándék, hogy a jövendő kódex elejét vegye a hasonló esetek ismétlődésének, áthatja a király személye ellen írásban vagy szóval elkövetett sértéseket tárgyazó fejezetet is. E sértéseket az elaborátum büntetést maguk után vonó tetteknek nyilvánítja; sőt, ha az uralkodó jelenlétében hangzanak el, két évi rabságot is enged kiróni miattuk. A felületen tehát látszólag minden „rendben": a király személyi méltósága is messzemenő védelmet élvez. A vonatkozó fejezet egészének együttes értelmezésében viszont a kérdés mindjárt más megvilágításba kerül. Először is ahhoz, hogy a személyi sértés bűncselekménye egyáltalán elkövethető legyen, Deákék oly feltételeket szabnak, amelyek miatt eleve minimálisra szűkül az e kategóriába utalható esetek köre. Megkívánják hozzá a szándékosságot-tudatosságot, aminek mindenkori bizonyítása persze felette nehéz: csak „népcsoport vagy nyilvános gyülekezet előtt", illetőleg nyilvánosságra hozott iratban vagy publikált nyomtatványban elkövetett sértést minősítenek ilyen bűntettnek, de csupán akkor, ha „világosan és egyenesen" kizárólag az uralkodó személye ellen irányul, egyszersmind oly kifejezések használatáról van szó, amelyek bárki mással szemben ugyancsak becsületsértésnek vagy rágalomnak számítanak. Azután: a királynak itt is, akárcsak a felségsértésnél, pertörlésre és a teljes büntetés elengedésére kiterjedő kegyelmezési jogot adnak ugyan, ellensúlyozásul viszont — szemben a lényegesnek tartott más bűncselekményekre felállított 10 vagy 20 évvel —, e bűn esetében mindössze 1 esztendei elévülési időt óhajtanak bevezetni. Végül: a tettnek egyedül az uralkodó személyére korlátozásával egyrészt hallgatólagosan ismét megtagadják a külön büntetőjogi védelmet a királyi család minden más tagjától, másrészt kizárják annak lehetőségét, hogy az új igazságszolgáltatás a kormányszékek vagy kormányszéki tagok megsértését a király személye ellen elkövetett bűncselekménnyé léptethesse elő. Azok a paragrafusok tehát, amelyek formailag az uralkodó, valamint a hivatali közegek és hatósági személyek fokozottabb védelmét szolgálják, többségükben egyszersmind és legalább ugyanolyan mértékben — bár passzív és kirekesztéses formában — az állampolgárnak is oltalmat nyújtanak az önkénnyel, illetőleg a vonatkozó fejezetek önkényes és törvényellenes magyarázatával szemben.