Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

6. A büntetőeljárás tervezete és harc a tervezet körül

Deák viszont az ellenzék nevében két módosító javaslatot terjesztett elő. Az egyik szerint, mivel a közelmúlt tapasztalata, hogy sok és állandó a panasz a főtörvényszékek sérelmes eljárása miatt, amelyekben a kormány által kinevezett és ezért függetlennek nem tekinthető bírák működnek, a főbenjáró bűnöket vegyék ki ezek illetékessége alól, és függetlenebb törvényszékekre bízzák. Indítványa szerint törvénnyel kellett volna a diétát felhatalmazni arra, hogy működése idején ezekben az ügyekben ő maga bíráskodjék, egyik országgyűléstől a másikig viszont rendeljen ki olyan tekintélyes számú küldöttséget, amelynek tagjai közül az uralkodó mind a perbefogó-, mind az ítélőszék bíráit meghatározott számmal kijelöli, illetőleg a számára elfogadhatatlanokat visszaveti. Egyidejűleg azt kívánta, hogy a pénzhamisításnál a közvádló funkcióját ne a szentkorona ügyvédje, hanem az érintett törvényhatóság tisztiügyésze töltse be, hiszen a hamis pénz verése nem sorolható a főbenjáró vétkek közé. Deák és a javaslatát támogató ellenzék nem kevesebbet kívánt, mint hogy a politikai ügyek tulajdonképpen a diéta, azaz a nemzet hatáskörébe kerüljenek át, amelynek ez által módja lesz az állampolgárokat megóvni mind az uralkodói abszolutizmussal, mind a kormányhatalom önkényével szemben. A pénzhamisítással kapcsolatos indítvány viszont közvetett tagadása volt annak, hogy a pénzverés felségjog, illetőleg oly álláspontot takart, amely szerint a pénzügy kezelése a nemzetet illeti. A konzervatívokat, akik felfogták mindezek értelmét, érthetően hozta lázba Deák sakkhúzása, és hordtak össze érvre érvet annak elhárításáért. Állították, hogy a főtörvényszékek ellen emelt — nem egyszer indokolt — panaszok valójában a törvények homályosságából következtek, ezt azonban épp a tárgyalt tervezet kiküszöböli. Nem alaptalanul mutattak rá, hogy politikai testületre — amilyen a törvényhozás is — bírói hatóság nem ruházható állam és alkotmány közt szükséges egyensúly felborulásának kockázata nélkül. Bizonyították, hogy bár a fel- és főtörvényszék tagjait a kormány, illetőleg az uralkodó nevezi ki, a függetlenség nincs a kinevezéssel összefüggésben, mert az a személyes jellemből fakad. A bírói önállóságnak — szerintük — egyébként lefelé is, felfelé is az elmozdíthatatlanság a feltétele, e mozzanat viszont hiányzik Deákék tervéből, márpedig a sokaság kívánata az ítélethozatalnál a történelemben „nem egyszer már a legnagyobb igazságtalanságot, kegyetlenséget követelte", holott — a törvényszék — rendeltetésénél fogva — „nem a nép érzelmeinek tolmácsa, hanem a törvényes igazság orgánuma". Főleg pedig azt hangsúlyozták, hogy az országgyűlés is politikai elemekből áll, a belőle alkotandó törvényszék se politikai szempontok nélkül ítélne: a közvéleménytől, a többségi párttól függene, vagy ingadozó lenne, vagyis „a politikai vétségek pártkérdésekké válnának, s az ítéletek a győztes párt színét viselnék". A konzervatívok ezzel akaratlanul is elismerték, hogy a főtörvényszéki ítéletek viszont a kormánypárt „színét" hordják magukon! A pénzhamisítás kérdésében pedig azt hajtogatták, hogy ennek elkövetése mindig is főbenjáró véteknek, felségjog megsértésének számított, és nincs indok a gyakorlat megváltoztatására. Végülis a liberálisok 21:16 arányban ismét kisebbségbe szorultak, és számukra újra csak különvéleményük benyújtásának útja maradt. A perrendtartás tárgyalása során a liberálisok arra törekedtek, hogy a vádlott mindaddig, amíg bűnössége végérvényesen nem igazolódik be, a maxi-