Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

6. A büntetőeljárás tervezete és harc a tervezet körül

célszerűnek látandja; de ha egyszer a választási rendszer a kellő határokon túl terjesztett, azt megszorítani annyit tenne, mint a nép egy részét gyakorlott jogaitól megfosztani, mi mindig a legmerészebb kísérletek közé tartozand." Az esküdtszékek bukása után meghiúsult hát az ellenzéknek az a törekvése is, hogy az esküdtszéket kiszorító állandó bíróságok — a városokban — legalább széleskörű választójog alapján szerveződjenek. A liberálisok azonban, bár haladéktalanul — később írásba is foglalandó — különvéleményt jelentettek be, nem adták fel a harcot. Zsedényiék a képviselőtestületnek még legalább egynegyedét értelmiségiekből javasolták alakítani. Deák most — ehhez kapcsolódva — módosító és kompromisszumos indítványt terjesztett elő: legalább — adójuk nagyságától függetlenül — a céhmestereket, továbbá a város minden lelkészét, nyilvános oktatóját és más értelmiségijét minősítse képviselőtestületi tagnak a választmány. A konzervatívok azonban átláttak szándékán: ha valamennyi értelmiségi, akinek jó része a liberálisokkal tartott, képviselői tagságot kap, akkor a képviselőtestületben, amely meghatározott számból áll, a tagok aránya ennek az értelmiségnek javára tolódik el, sőt egyes városokban meghatározó is lehet a virilistákkal szemben! Elvetették tehát az ellenzék próbálkozását, mégpedig azzal a sokatmondó indoklással, hogy ha bizonyos adómennyiség úgyis meg van határozva, akkor szükségtelen bármiféle kivételt tenni; hiszen „ha a vagyontalanban nincs biztosíték, mert vagyonbéli érdekénél fogva nincs a közrend fennállásához kötve, mert annak felforgatásával csak nyerhet és nem veszthet: akkor az úgynevezett capacitásoknál annál kevésbé nélkülözhető a vagyonosság, mivel ezek kifejlett elmebeli tehetségeknél fogva, ha akarnak, inkább árthatnak, mint a vagyon nélküli míveletlenek". Erre az ellenzék egy utolsó kísérlettel más megközelítésből akarta biztosítani, hogy a képviselőtestület ne legyen a leggazdagabbak állandó szerve. Bezerédy indítványa mögé sorakozva azt kívánta: a testület tagjainak egynegyedét háromévenként legalább az utánuk legtöbb adót fizetőkkel cseréljék ki. nehogy a testületbe nepotizmus fészkelje be magát. E javaslat elfogadása esetén a bírák megválasztásának joga fokozatosan a kevésbé tehetős városi rétegek birtokába került volna, hiszen magától értetődik, hogy a háromévenként kieső egynegyed helyére — legalábbis három cikluson át — mindig a kevesebbet adózók egy csoportja lép. De a konzervatívok most is résen álltak: az indítványt azzal szavazták le, hogy az elfogadott képviselői szám foglalja magában mindazokat, „kik a választási jog gyakorlására elégséges biztosítékot nyújtanak". Sőt egy részük az alválasztmáry azon javaslatát is meg akarta torpedózni, hogy a jász-kun kerületben minden 50 lakos válasszon egy képviselőtestületi tagot, azt állítva, hogy a lakosok nincsenek „a vagyonosság és műveltség" megfelelő fokán; de e retrográd törekvést az ellenzéknek a mérsékeltebb konzervatívok segítségével sikerült leszerelnie. A városi bíróságok ügyében elszenvedett kudarc nem vette el a liberálisok harci kedvét. Deák már a következő — december 16-i — ülésen szinte bombát robbantott. A tervezet a főbűnöknek nyilvánított felségsértési, hűtlenségi és pénzhamisítási esetek alsófokú megítélését — ideértve a szóbeli sértéseket is — változatlanul a királyi tábla ülnökeiből kiküldött bíróságra, azaz oly fórumra kívánta bízni, amelynek bíráit az uralkodó és életfogytig nevezi ki.