Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

4. A frontok a Választmányban és az elvi kérdések eldöntése

Dessewffyék ravasz taktikával éltek: a jogegyenlőség leplével takaródzva vetették el azt az általuk felhozott gondolatot, amely szerint minden társadalmi osztály a saját tagjaiból alkotott esküdtszék bíráskodása alá került volna: ugyanakkor a bírói függetlenség és pártatlanság féltésének ürügyén fordultak szembe a vegyes, tehát olyan esküdtszék eszméjével, amely nemes és nemtelen bírákat a nemes felett is ítélkező törvényszék alakjában egy testületbe foghat össze. Szemforgató módon azzal az indoklással tették ezt, hogy a műveletlen — azaz nemtelen — esküdtek a szék művelt, tehát nemesi tagjainak vak eszközévé válhatnak. Egyfelől nemzeti hagyomány őrzőjeként léptek fel, ugyanakkor az esküdtszék modernségét is vitatták. Egyszersmind közvetett formában igyekeztek elhárítani a gyanút, mintha a társadalmi jogegyenlőtlenséget óhajtanák e téren részlegesen konzerválni. „Vannak —, szögezték le többségivé lett álláspontjukat a jegyzőkönyvben —, kik a társasági állapotokat éppen az esküdtszék behozatalával szándékoznak kiegyenlíteni, az esküdti választhatóságot azon osztálybeliekre is kiterjesztvén, kik eddig a közdolgok viselésére befolyással nem bírtak". Ök ellenezték e kiegyenlítést, de ennek őszinte bevallását azzal az általánosággal kerülték ki, hogy a kiegyenlítésre „biztosabb mód" a nemteleneket „egy régibb és hosszas gyakorlat által kipróbált intézetbe felvenni, mint új jogokat új emberek által gyakoroltatni, új intézetet politicailag egészen új emberek által kezeltetni. ..". Álláspontjuk summázata az, hogy az esküdtszék behozatalát, miután az 1827-i operátumban ennek még gondolata sem fordult elő, az 1832—36-i diéta pedig állandó bíróságok szervezését kívánta, „nem fennálló intézetek fogyatkozásából vagy használhatlan voltából és ki nem képezhetőségéből eredő szükség, hanem egyedül elméleti okoskodások követelik". Márpedig szerintük Magyarországnak vannak olyan „saját nemzeti törvényes" bírói intézményei, amelyek célszerű módosítással korszerű büntetőeljárás alapjául szolgálhatnak." Biztosabb tehát „az idegen intézeteket", amelyek jótékonyságát a gyakorlatnak még csak ez után kellene igazolnia, mellőzni, és az új törvénykezési rendszert „a nép életében gyökerezett s százados szokás által a nép egyéniségéhez idomított alapokra építeni". Márcsak azért is, mert — amint az indokaikat összegező jegyzőkönyv, gúnnyal tele, megfogalmazta — hacsak valaki nem a bizonyítási szabályok és a feljebbvitel kiiktatásában keresi „az igazság teljes kiszolgáltatásának főbiztosítékát, az esküdtszéki eljárásnak egyéb tulajdonai a honi törvényes rendszer természetével is összeegyeztethetők". Bár Deák már az első napi vita után felmérte, hogy az esküdtszék hívei kisebbségben maradnak, a liberálisok négy napon át ismételték ostromukat kedvenc eszméjük érvényesítéséért. Kivétel nélkül valamennyien felszólaltak; Deák és Bezerédy minden nap, sőt előfordult, hogy kétszer is. De hasztalan. Negyednapra elfogyott mindkét tábor érvkészlete, de kifulladt a liberálisok agyonbeszélő taktikája is. A szavazásnál 22:16 arányban — mivel a Választmány munkájában hivatali elfoglaltság és egyéb ok miatt most csak 38, később pedig csupán 37 tag vett részt — elvérzett az esküdtszék ügye. Azé az intézményé, amelyben az ellenzék a modern polgári büntetőeljárás alapfeltételét látta, mert véleménye szerint az igazságszolgáltatás pártatlanságára minden más bírósági formánál nagyobb kezességet nyújt, mert a sorsolás útján ítélőbírákká váló esküdtek révén biztosíthatja, hogy kellő cenzus mellett a nép is részt kapjon az igazságszolgáltató hatalomból, és mert az államhatalom