Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

4. A frontok a Választmányban és az elvi kérdések eldöntése

bírói önkényének meghiúsítója. Az ellenpárt diadalmasan foglalhatta jegyzőkönyvbe: „Arra..., hogy ezen új intézet hazánkba behozni javasoltassék, elegendő ok felforogni a többség értelme szerint nem látszott..." Az esküdtszék bukása automatikusan azt jelentette, hogy az igazságszolgáltatásban a feljebbviteli szisztéma továbbra is megmarad. A liberálisok most a feljebbviteli törvényszékek monopolisztikus állásának gyengítésére tettek kísérletet: annak elvi kimondását sürgették, hogy e bíróságok tagjai, akik egyébként kinevezés útján nyerik hivatalukat, a létező rendszertől eltérően a jövőben ne életfogytiglan, hanem csak meghatározott ideig maradhassanak funkcióikban. Ezen intézkedés azt a célt szolgálta volna, hogy a feljebbviteli fórumok bíráit lelkiismeretesebb eljárásra ösztönözze, függőségüket a kinevezővel szemben lazítsa funkciójuk ideiglenességének tudata. A többség azonban — átlátva a liberális szándékon — ezt az indítványt is rövid idő után elvetette. Az ellenzéket kedveszegett hangulat fogta el. Deák, a higgadtság apostola, csaknem türelmét vesztette. Azzal az ötlettel lepte meg elvbarátait, hogy hagyják oda a Választmányt, és dolgozzanak ki a liberálisok nevében teljesen önálló kódex-tervezetet. Társai azonban — elsősorban Bezerédy — meggyőzték, hogy a kiválás célszerűtlen lépés volna: a diéta hivatalos tárgyalási alapnak mindenképpen azt a többségi munkálatot tekintené, amely a nádor-kinevezte Majláth elnöklésével készül, az ellenzék viszont a maga eltérő nézeteit különvélemények formájában is részletesen kifejtheti. Deák erőt vett magán és engedett. így eredeti javaslata társai egyetértésével azzá az elhatározássá szelídült, hogy a kulcskérdésben elszenvedett kudarc miatt a liberálisok nemet mondanak a kidolgozandó büntetőeljárás egészére. A következő ülésen be is jelentették, hogy a további tárgyalásokban csak passzívan vesznek részt. De csupán egy-két napig állták meg: a lényeges kéTdésekben — és Deák vezetésével — újra küzdelembe vetették magukat. Az esküdtszék-vita kimenetele Kossuth aggályait látszott igazolni, és Deák levonta belőle a tanulságokat. Változatlanul kitartott azon meggyőződése mellett, hogy az ellenzék nem mondhat le az esküdtszékről és vele a népnek az igazságszolgáltató hatalomban történő elvi részeltetéséről, de arra a gondolatra jutott, hogy a részletesen kidolgozandó különvéleményben kerülő úton kell megkísérelni a nép bírói hatalomhoz juttatását. Mivel a nemesség — a Választmány többségének állásfoglalása igazolta ezt — irtózott a gondolattól, hogy a sorsolás szeszélye folytán jobbágy és más nemtelen lehessen bírája, Deák — éppen a vitából leszűrt tanulságok alapján — új taktikával állt elő. Azt javasolta, hogy a liberálisok a különvéleményben ragaszkodjanak ugyan az esküdtjog általános kiterjesztéséhez, de ejtsék el az esküdtszék összeállításának sorsolásos módját, és bízzák a megyegyűlésre a ténylegesen ítélkező esküdtek megválasztását azok soraiból, akik a megszabandó cenzus mellett a különböző osztályokból esküdtjogot kapnak. E megoldás elvileg bírói hatalomhoz juttatja a népet; a politikai ügyek így is kikerülnek az állam kinevezett bíróságainak illetékességéből; a nemességet és rajta keresztül a diétát pedig könnyebben megbarátkoztathatja az esküdtszéknek és a nép ítélő-jogának eszméjével az a hátsó gondolat, hogy a megyegyűlés, amelyen — a honoráciorok és szabadalmas községek esetleges voksjoga ellenére is — választáskor