Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

4. A frontok a Választmányban és az elvi kérdések eldöntése

hogy óvását, valamint véleményét, amely szerint a rendek határozata Klobucaric személyére is kötelező erejű, az ülés iktassa a jegyzőkönyvbe. Még élesebb vita bontakozott ki Olgyay Titusznak az ellenzék részéről tett azon indítványa körül, hogy a Választmány tárt ajtók mellett, azaz nyilvánosan tartsa üléseit. Dubraviczky, mint Pest megye alispánja, e célra nyomban fel is ajánlotta a megyeháza tanácskozó termét. A liberálisok valamenynyien harcba vetették magukat Olgyay javaslatának elfogadtatásáért. Hivatkoztak rá, hogy a nyilvánosság századok óta átszövi a magyar alkotmány egész rend_ szerét: a megyék gyűlései és az országgyűlés tárgyalásai egyaránt a nyilvánosság előtt folynak le, sőt a legutóbbi diétán a váltótörvényt kidolgozó kerületi választmány üléseire is bárki eljárhatott. Ezen kívül éppen a törvényelőkészítő testületek tanácskozásainál hasznos a nyilvánosság: a közvéleményt a kifejlődő eszmék befogadására előkészítheti, az ellentétes nézetek mérlegelésére és így állásfoglalásra késztetheti, ha módja van a munkálatok előrehaladását, a választmányi döntések megszületésének körülményeit figyelemmel kísérnie. Ez pedig a sajtószabadság korlátozott volta miatt csakis az ülések nyilvánossága útján biztosítható, amely ez által a publikumnak egyfajta politikai képzést, a majdani követutasításokhoz pedig eligazítást ad. Dessewffy azonban — és a többség őt követte — példátlannak minősítette a liberálisok igényét. Elismerte, hogy a törvények tényleges meghozatalánál hasznos a nyilvánosság őrködése, mert az élettel a törvény leginkább akkor hozható összhangba, ha indítékait és erkölcsi elemeit a nemzet ismeri. Tagadta viszont, hogy a nyilvánosságnak a törvényjavaslatok előkészítésének különböző szakaszain bármiféle jogosultsága lenne. Mind ő, mind a többi felszólaló konzervatív hangsúlyozta, hogy a hallgatóság bebocsátása az ügynek több kárt okozna, mint hasznot: alig remélhető, hogy a hallgatók valamennyien helyesen fogják fel a választmányi tagok előadandó nézeteit, várható zajongásaik és közbeszólásaik veszélyeztetnék a tanácskozás komolyságát, lehetetlenné tennék a szabad eszmecserét, és mintegy helyszíni bíráskodást gyakorolnának a testület felett. Sőt, ha a Választmány helyt adna az ellenzék kivánatának, a hallgatóság terrorjának szolgáltatná ki magát, ezzel eleve kockáztatná munkálata eredményességét, hiszen a tagok elveszítenék bátorságukat a közönségnek esetleg nem tetsző nézeteik kifejtésére, valamint eredeti véleményüknek a vitában felmerülő nyomós okok hatására történő megváltoztatására. Majláth még azt is hozzáfűzte, hogy a váltótörvénykönyv készítésének módjára nem szerencsés hivatkozni, mert egyrészt kidolgozása nem országos, hanem kerületi ülésben történt, másrészt annak tárgya „száraz" volt, a büntetőkódex tárgyalása azénál sokkal inkább ébreszthet indulatokat és rokonszenveket. A liberálisok végülis vereséget szenvedtek: a többség az „eddig divatozott tanácskozási módnál" maradt. És gyakorlati szempontból e többségnek kell igazat adni, hiszen felelősségteljes és eredményes munkát egyetlen testület sem végezhet, ha ki van téve annak, hogy túlsúlyban levő hallgatóság akasztja meg lépten-nyomon tárgyalásait, vagy mivel sem korlátozott véleménynyilvánításával, esetleg éppen megfélemlítő túlsúlyával saját, az ügy szempontjából korántsem mindig célszerű nézeteit erőlteti rá a Választmány tagjaira. A liberálisok is pontosan tudták ezt, ámde ők a kérdést elsődlegesen politikai oldalról mérlegelték. Nyilvánvaló volt. hogy a nyilvánosság kimondása esetén mindenek előtt az a pesti értelmiség és ifjúság látogatja a Választmány üléseit,