Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

4. A frontok a Választmányban és az elvi kérdések eldöntése

amelynek többsége a reformerekhez húzott, következésképpen a liberálisok — ebből egymásközt nem is csináltak titkot — abban reménykedtek, hogy a beengedett hallgatóságban ők találnak eszméikhez az ellentábort megadásra kényszerítő szövetségeseket. Az oppozíció tehát már az első ülésen szóba hozott mindhárom kérdésben alulmaradt. Emiatt támadt izgatottságát rugalmas taktikával még az ülés alatt Dessewffy igyekezett csillapítani: mintegy engesztelésül a tárgyalások nyilvánosságának elvetéséért azt ajánlotta, hogy a Választmány, amelynek tagjai egyébként hallgatásra úgysem kötelezettek, készítsen üléseiről „részletes" jegyzökönyvet és azt „időnként" nyomtatásban jelentesse meg. A többség nemcsak magáévá tette Dessewffy javaslatát, hanem a következő ülésen úgy határozott, hogy e jegyzőkönyvet nem a plénumon olvastatja fel, hanem egy alválasztmány útján hitelesítteti: ha pedig a nádor hozzájárul, akkor egy-egy tárgy befejeztével, azaz szakaszonként publikálja. Mikor azután a harmadik ülésre megérkezett a nádor igenlő döntése, Majláth csakugyan kinevezte a tizenkéttagú hitelesítő alválasztmányt, amelyben a konzervatívok és liberálisok egyenlő számban kaptak helyet. A hitelesítő bizottság a liberálisok számára kétségtelenül jelenthetett bizonyos fokú garanciát a kormányzati manipulációk ellen, a jegyzőkönyvek folyamatos publikálása pedig elvileg módot adott rá, hogy a Választmány munkálatainak előrehaladásáról időről-időre a közvélemény is értesülhessen. Deákék számára azonban a nyilvánosság pótlásának e formája nem jelentett szenteltvíznél többet. Hiszen ők a közönséget nem pusztán utólag óhajtották a történtekről tájékoztatni, hanem már a tárgyalások menetében is befolyásoló szerepet szántak néki, ezt pedig semmiféle későbbi publikáció nem helyettesíthette. Ráadásul e megoldás korántsem szüntette meg a manipulálás lehetőségét, és az elnöklő Majláth élt is e lehetőséggel: a jegyzőkönyveket szakaszonként kinyomatta ugyan, de nem hozta könyvárusi forgalomba, hanem csak a választmányi tagoknak bocsátotta személyenként — igaz ingyenesen — rendelkezésre, így a nagyközönség köréből, mivel Mednyánszky a sajtóban semmit sem engedett leközölni a Választmány tárgyalásairól, utólag is csak azok értesülhettek a kódex-munkálatok előrehaladásáról, akikhez a választmányi tagok kéz alatt terjesztett személyes példányai eljutottak. Egyébként már az első ülés jegyzőkönyve igazolta Deákéknak a jegyzőbeállítás mikéntjével kapcsolatos aggodalmát: a nyilvánosság elutasításáról hozott többségi végzés indokait a vitában elhangzottakkal egyezően összegezte, a nyilvánosság mellett liberális oldalról felhozott érvekről viszont egyetlen szót sem ejtett! Majláth a második ülésen a Választmány munkamódszeréül azt javasolta, hogy a tárgyhoz tartozó kérdésköröket egy, vagy kérdéskörönként több alválasztmány dolgozza ki, egyszersmind a liberálisok felháborodására bejelentette, hogy a tagokat ő maga osztja be az alválasztmányokba, melyeknek elnökeit is ő nevezte ki. Deákék az alválasztmányokat is választás útján akarták megalakítani, a többség azonban az eddigi szokásra hivatkozva támogatta az elnök beosztó és kinevező jogát. Az immár negyedízben kissebbségbe szorult liberálisok csak különvéleményben rögzíthették és indokolhatták a Választmány elrendezését helytelenítő nézeteiket. Ezt néhány nappal később a vitában többször is felszólaló Deák fogalmazta meg; rajta kívül Eötvös, Pázmándy, Bezerédy, Klauzál, Pulszky, Pejache-