Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

3. A pártok előkészületei a választmányi munkára

3. A PARTOK ELŐKÉSZÜLETEI A VÁLASZTMÁNYI MUNKÁRA A büntetőbíráskodás liberális koncepciója kereteiben, sőt jobbadán részleteiben is körvonalazódott akkorra, amikor József nádor 1841. november 28-ára kitűzte az Országos Választmány működésének kezdőnapját. Deák, aki szívügyének tekintette a büntetőrendszer minőségi reformját, azonnal cselekedett. Szentkirályi Móricnak, Pest megye másodalispánjának jelezte, hogy az ellenzék nézeteinek egységesítése végett még a Választmány munkájának tényleges beindulása előtt szeretne értekezni azokkal a Pesten tartózkodó liberálisokkal is, akik a Választmánynak nem tagjai. Ugyanilyen céllal Pestre hívta Szemere Bertalant, aki vonatkozó irodalmi tevékenysége alapján a kérdés szakértőjének számított. Eötvöst külön kérte, hogy a tervezett összejövetelre biztosítsa a téma másik specialistájának: Szalay Lászlónak, továbbá a kulturált és tehetséges Lukács Móricnak megjelenését. A Választmány nyitóülésének előestéjén le is zajlott a liberálisok megbeszélése. Szentkirályi, mint Pest megye alispánja, a megyeházát bocsátotta az értekezők rendelkezésére, mivel Deák Űri utcai szállása a résztvevők nagy száma miatt kicsinek bizonyult a tanácskozás megtartására. A konferencia Deák irányításával sorra megtárgyalta mindazon elveket és gyakorlati megoldásformákat, amelyeket a liberális irodalom a modern büntetőrendszer követelményeinek minősített, és amelyeket a Választmányban annak ellenzéki tagjaival képviseltetni óhajtott. Szinte minden alapkérdésben —• a törvény előtti egyenlőségtől a kiváltságosok igazságszolgáltató monopóliumának megszüntetéséig, az ártatlan védelmének és a bírói függetlenségnek az esküdtszék igenlésén át a büntetés kettős funkciójának érvényesítéséig — teljes volt a vélemények összhangja. Nézetkülönbség csupán két vonatkozásban merült fel a megbeszélésen. Az egyik az esküdtszéki képesség kiterjesztésének mértékét érintette. Az ellenzék egységesen az esküdtszék intézményét tekintette a kidolgozandó új büntetőeljárás sarkpontjának. Az esküdtszéki képesség meghatározásának kérdésében azonban ezúttal a realitással inkább számot vető álláspontot sajátságos módon Kossuth, a radikálisabbat pedig — politikai együttműködésük során most először és utoljára — Deák foglalta el. Kossuth a kérdés eldöntésénél két szempontot ajánlott feltétlenül figyelembe venni: egyrészt a nemesség többsége annak még elméleti lehetőségéhez is aligha járul hozzá, hogy esküdti minőségben olyanok ítéljenk felette, akik egyszersmind saját jobbágyai; másrészt az ítélet pártatlanságát esetenként valóban veszélyeztethetné, ha úrbéres gyakorolná az esküdtjogot, mert saját ura ügyében vagy a bosszúvágy, vagy a félelem könnyen befolyásolhatná szavazatát. Ezért Kossuth az esküdt-