Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

8. Az operátum véglegesítése és a konzervatívok különvéleményei

biztosságot" kell nyújtani, mert e fórumon „nem a nemzet, de a fejedelem által választott bíróságról, a fejedelem személyét, vagy érdekét illető vétségekről van szó". Nádasdyék számára azonban ez az érv elégtelen a javasolt különbségtételhez, sőt szerintük elvileg összeegyeztethetetlen mind a nemzet és a fejedelem viszonyával, mind a bírói hatalom függetlenségével. Hiszen a monarchikus elvre épülő államban, amilyen Magyarország is, nem lehet „az uralkodó személyét, annak hasznát, érdekét a nemzettől, annak hasznától, érdekétől elkülönözni," a kettőt egymással ellentétbe állítani; a fejedelem sértése nem csupán a király személye, hanem „még inkább a polgári társaság összveállásának legerősebb köteléke" ellen intézett merénylet, amely a legsúlyosabb büntetést éppen azért érdemli, mert elkövetője „nem annyira a fejedelemnek, mint a nemzetnek, a köznek érdeke" ellen vétkezik. Annak eldöntése pedig felette bajos, hogy a fejedelem által állandóra kinevezett és csak rendes per útján elmozdítható, vagy a nemzet által csupán bizonyos időre választott és a nép változó kedélye szerint visszahívható bíró tekinthető-e függetlenebbnek. A hazai tapasztalat és külmonarchiák évszázados, „sőt örökös szokása" viszont bizonyítja, hogy a monarchikus elv értelmében az a legcélszerűbb eljárás, ha a felsőbb bírákat a nemzet jélesebbjei közül az uralkodó nevezi ki, hiszen az így alakított magyországi felsőbb bíróságok is — kevés kivétellel — fennállásuk hosszú ideje alatt mindig élvezték a közbizalmat. Végeredményben — szögezi le Nádasdy, mert ő volt a különvélemény fogalmazója — az okadatolás nélküli visszavetés jogának az esküdtszéktől kölcsönzött eszméjét a Választmány által javasolt bíróságoknál nemcsak szükségtelen és költségszaporító lenne érvényesíteni, de e búóságokat, „természetes hatásukban" is hátráltatná és gyengítené. A konzervatívoknak e különvéleményt valló és támogató csoportja az indoklást mellőző visszavetési jog szűkítésével valójában a kormánybefolyást szándékozik, főképp az uralkodó osztály elitje számára fenntartott és a választmányi operátum szerint a nevezetesebb politikai ügyekben illetékes felsőbb bíróságoknál növelni. És nem ügyetlen, ám oly érveléssel, amely általában a konzervatív államelmélet egyik kardinális tételére vet világot. Arra, amely nemzet és fejedelem érdekazonosságát hangsúlyozza ugyan, a nemzet érdekét viszont „főképp" a fejedelmi akaratban látja realizálódni. E csoport beadványának, gyakorlati céljával együtt éppen ez az eszmetörténeti vonatkozás kölcsönöz jelentőséget, egyszersmind retrográd jelleget. A másik konzervatív különvélemény Lonovics püspök és Bezerédy kanonok kezdeményezésére — az utóbbi szövegezésében — született, de csatlakoztak hozzá az előbbi votum separatum aláírói közül Lányi és Hertelendy főispánok, a Választmány két horvát tagja és Gyurcsányi, továbbá Zichy Ödön, Andrásy József és Niczky János alországbíró. Ök az ellen tiltakoztak, hogy a többségi munkálat a papi személyeknek csak fegyelmi ügyeit tervezi az egyházi bíróságok hatáskörében meghagyni, bármiféle bűncselekményük megítélésére viszont — a fori privilégium eltörlésével — a világi törvényszékeket nyilvánítja illetékesnek. A beadvány először rámutat, hogy a Klérusnak a fori privilégiumról, amely kezdetben a világiak ügyeire is kiterjedt, szigorú egyházi büntetés terhe mellett tilos lemondania; azután régi világi törvé-