Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

később úgy hivatkozhassanak a Választmány esetleges ellentétes, döntésére, mint az ország kívánatai és jogai ellen felhasználható előzményre. Árulkodó az utolsó érv, amelyet Deák bedobott az eredeti tervezet védelmére. Célzása mögött az az álláspont sejlik fel, hogy a nemzet a Hofkriegsratnak, tehát a birodalmi kormánynak nem végérvényesen engedte át a rendelkezés kizárólagos jogát országa területének katonái felett! így értelmezték Deák megjegyzését a konzervatívok is. A végvidékiek ügyében — bár kelletlenül — visszakoztak ugyan a Választmány eredeti döntéséhez, de attól a véleményüktől tapodtat sem tágítottak, hogy polgári bűnöző katonai cinkosának igenis a hadbíróság illetékességében kell maradnia, és többségileg ebben az értelemben módosítottak az elaborátum szövegén. Több siker koronázta Deák fellépését az előkészület ügyében. Az alválasztmány — Mittermayer után indulva — a bűntettre történő felkészülést, néhány bűniajtától eltekintve, általában nem vette fel az elmarasztalandó cselekmények közé, és elhatározásában elsődlegesen politikai indítékok játszottak szerepet. Ám a konzervatívok anélkül, hogy erre hivatkoztak volna, ugyancsak politikai megfontolásból kikezdték az elaborátum ezen elvét, és követelték, hogy a kódex minősítse bűnténynek az előkészületet is. Igényüket azzal támasztották alá. hogy az előkészülő bátorítást kap szándéka ismétléséhez és véghezviteléhez, ha a napvilágra jött előkészület megtorlatlan marad; megbüntetése viszont mind reá, mind másokra visszafogó hatást gyakorol, ezért eredményes eszköze a társadalom védelmének. Deák azonban, belekapaszkodva abba, hogy a konzervatívok az előkészületet a szándékkal azonosították, elmagyarázta: az előkészület valóban csak szándék, a szándék pedig még korántsem tett; büntetni viszont a józan ész szerint csak oly cselekményt lehet, amely legalábbis megkezdődött; bűncselekmény elkövetése vagy megkísérlése esetén a szándék oly körülmény ugyan, amely a tett megítélésénél súlyosbítóan nyom a latban, tényleges tett hiányában azonban nincs bűntény, így nincs is mit súlyosbítania; a szándék tehát önmagában sem egyénnek, sem kollektívumnak — azaz eszmei személynek — sem erkölcsi sérelmet, sem fizikai, anyagi kárt nem okoz, ezért megtorlása jelentene igazságtalanságot és vetne árnyékot a jogszolgáltatásra. A liberálisok Deák érvelése ellenére is hajszál híján csatát vesztettek; három konzervatív azonban csatlakozott hozzájuk, így 19:18 arányban megnyerték az ütközetet: az előkészület kimaradt a bűntípusok közül. A továbbiakban viszont azokban a kérdésekben, amelyeket a konzervatívok Majláth irányításával ostrom alá vettek, a liberálisok számára alig termett babér. Heves vita bontakozott ki a felbújtásnak, mint bűnkategóriának értelmezése körül. Deákék tervezete szerint bűntettnek csak az olyan vissza nem vont írásos vagy szóbeli buzdítás, felhívás stb. minősült volna, amelynek az által bizonyítottan, hogy a kívánt cselekményt pontosan megjelöli, valamely bűntett szándékos és tudatos célja, egyszersmind — ugyancsak bizonyítottan — szerves és közvetlen következménye; oly felbújtás tehát, amelyből a fenti kritériummal rendelkező szándékosság hiányzik, vagy ha kimutatható is benne, de bűnkísérlet nélkül marad, nem büntethető. E meghatározással egyértelmű a liberálisok törekvése: minél messzebbmenően oltalmazni az egyént — elsődlegesen megint csak politikai vonatkozásban — mind a magánszemélyek bosszújával, mind a hatalmi szervek ön-