Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

2. A liberalizmus büntetőjogi nézetei

tettre milyen büntetésnem alkalmazható, hogyan — mely körülmények közt — történjék a büntetés végrehajtása, azaz a büntetés-nemen belül milyen a büntetés fajtája, sőt a megyékben néhány gyakorlati újítás bevezetését is megkísérelték. Igaz, nem valamennyi részletre tértek ki, és a követelmények öszszességét sem sorolták tételesen fel. Fejtegetéseikben mégis egyértelműen tükröződtek azok az alapelvek, amelyekre az igazságszolgáltatás rendszerét építeni óhajtották, kibontakoztak magának a rendszernek körvonalai, azaz summazódott mindaz, amelynek érvényesítése nélkül — a Pesti Hírlap szavaival — ,,a semminél kevesebb" lenne a büntetőeljárás és bűnüldözés bármely reformja. A liberálisok abból indultak ki, hogy léteznek „örök értékek", továbbá minden egyén „örök" emberi és szabadságjogokkal, valamint „értékekkel" rendelkezik, végül a tái'sadalmi-nemzeti kollektívumnak —• mint egésznek •— ugyancsak megvannak a maga — bár koronként módosuló — közös és speciális érdekei. Felfogásuk szerint ezen örök, továbbá egyéni szabadságjogok és értékek, valmint a nemzeti közösségi érdekek nemcsak összességükben, hanem önmagukban is a mindenkori „igazságot" jelentik, az igazságszolgáltatásnak pedig az a feladata, hogy őrködjék mind az állandó, illetőleg egyéni értékek és jogok, mind a közösségi érdekek épsége és szabad érvényesülése felett. E funkció kétoldalú követelmény maradéktalan teljesítését igényli tőle. A mindenkori vétkes büntetésével meg kell torolnia azokat a cselekményeket, amelyeket a társadalmilag kodifikált — illetőleg kodifikálandó — jogok-értékek és érdekek sérelmére követnek el egyesek, csoportok vagy hatalmi orgánumok; ugyanakkor meg kell oltalmaznia — akár magukkal a bűnüldöző szervekkel szemben is — azt, akinek terhére alaptalanul rónak fel valamely bűntettet. Az igazságszolgáltatás liberális felfogása az egyén vonatkozásában a felvilágosodás jogelméletéből táplálkozott, és tagadása volt azon feudális szemléletnek, amely az igazságszolgáltatás területén egyoldalúan a vádlott elmarasztalására és a megtorlásra összpontosított. A liberalizmus szerint a bűntelennek elidegeníthetetlen emberi joga, hogy pártfogásban részesüljön az önkény minden fajtájával — így többek közt a hamis váddal — szemben, a társadalomnak — illetőleg az igazságszolgáltatásnak — viszont kötelessége maximális védelmet biztosítani néki. Ezért a liberális büntetőjogi koncepcióban •— részben a közelmúlt politikai pereinek tanulságaképpen — az ártatlan megvédésének igénye legalább akkora — ha nem nagyobb — szerepet kapott, mint a vétkes megbüntetésének követelménye. Az igazságszolgáltatás feudális értelmezése és gyakorlata a büntetést mindenek felett megtorlásnak és visszariasztásnak szánta, így természetesnek vette, hogy az — legalábbis az alávetett osztályok tagjainál — a bűnösnek gyanított vagy talált egyén személyének lealacsonyításával járjon együtt. Ezért tartozhatott a fizikai kényszer vállalási módszerei, a gyakran és oly könnyen alkalmazott testi fenyítés pedig kedvenc büntetésnemei közé. A liberalizmus viszont a büntetésnek — sújtó-visszariasztó rendeltetése mellett — a tettest javító-nevelő, a társadalmat okító funkcióját is fontosnak ítélte, és tagadta, hogy e célok testi fenyítéssel szolgálhatók lennének. Ugyanakkor eszmei indítékainak megfelelően és a polgári országok példája nyomán azt vallotta, hogy a testi büntetés — Kossuth fogalmazott így — „az embert oktalan állat fokára süllyeszti, s minden megbotozott emberben az egész emberi nem méltóságát sérti". E kettős megfontolás alapján kívánta száműzni a gyakorlat-