Horváth Károly: Egy hernyéki parasztember dalkincse - Zalai Gyűjtemény 13. (Zalaegerszeg, 1980)

III.Dalairól

deztek bált, és körülbelül tíz alkalommal — mai szóval élve — táncdélutánt Ez utóbbiakat nem tervezték előre, csak összebeszéltek a fiatalok, kiosztották egymás közt az adódó feladatokat: te szerzel zenészt, te kéred el a tánchelyiséget (gyakran pajtát, színt, épülőben levő házat), te hozol bort, te toborozod a fiatalokat, és rövid időn belül már együtt volt a falu fiatalsága. A lányok is meg a fiúk is külön mentek el a bálba. A lányok ott kint, vagy bent egy kupacban várakoztak, mikor hívják őket táncolni. Ha valamelyik lány nem ment el táncolni az őt felkérő fiúval, megtörtént, hogy hazazavarták, és nem jöhetett viszsza. Minden tánc végén a lány otthagyta legénypartnerét, és visszafutott lánytársaihoz. Az első világháború után szűnt ez meg Hernyéken, de a közeli Barlahidán még az ötvenes években is élt ez a divat. Vad nép vót a mi népünk, mondta erre Jancsi bácsi. A táncfelkérés pedig úgy történt, hogy közelebb ment a legény a kiválasztott lányhoz, intett neki az egyik kezével, vagy rákacsintott, és mentek. Nem volt meghajlás, és a tánc végén sem köszönte meg a fiú a táncot. A kitáncoltatás mint megszégyenítési forma viszont divatban volt. Ha valamelyik lányt egy neki nem rokonszenves fiú táncoltatta, megtörtént, hogy nem ment el vele táncolni, vagy nem beszélt vele tánc közben, vagy csa?c úgy immelámmal táncút, ekkor a legény figyelmeztette a lányt a kitáncoltatásra. Ha most sem történt változás, akkor a legény összebeszélt néhány barátjával, odarendelték a zenészt, és a lányt felváltva a kijárat felé táncoltatták, majd a külső ajtónál kilökték a helyiségből. Ez a lány sem jöhetett vissza. Ha a lány fiútestvére vagy rokona pártjára állt, akkor legtöbbször verekedéssel zárult a bál. Télen csaknem minden háznál tollat fosztottak az asszonyok. Mikor a legények végigjárták a falut, betértek abba a házba, ahol a legtöbb lány volt, A 20. Lakodalmi kép