Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Mérey Klára: Zala megye gyáripara

város elektromos műve, a balatonvidéki villamosművek rt. előbb Aszófőn, majd Balatonfüred telephellyel, továbbá a nemesgulácsi közbirtokosság áramelosztó telepe, és a Vas megyei Elektromos Művek Rt, sümegi telepe. Már az előzőekben láttuk, hogy Zala megye kő-, föld- és agyagipari vállalatokban gazdag. Ez az az iparág, amely elsősorban a nyersanyagra épült, s ez volt ebben az egyébként nyersanyaghiányban szenvedő megyében az egyik legfontosabb lehetőség az ipar kiépülésére. Két mészégető vállalatot találunk (Sümeg, Tapolca), továbbá 13 kőbányát. (Sümeg, Nemestördemic, Nemesgulács, Nagygörbő, Zalahaláp, Mindszentkálla, Diszel, Badacsonytomaj). Ezeken kívül 28 téglagyár dolgozott a megyében. Ez utóbbiak többnyire szétszórtan találhatók a megye területén, de négy Zalaegerszegen és öt Nagykanizsán telepedett meg. A faipar 18 üzeme közül 16 fűrésztelep volt, melyeknek egy része uradalmakhoz kapcsolódóan dolgozott, (pl. gr. Festetics keszthelyi, gr. Batthyány novai uradalma, az esztergomi főkáptalan galamboki gőzfűrésze stb.), de volt már bútorgyárral kapcsolatos gőzfűrész is (Zalalövőn). A másik két faiparhoz tartozó üzem: a csabrendeki első magyar kókuszfonó és szövőgyár volt, amely nádszövetet, szalma-, üveg- és szalmafonatokat állított elő, míg a balatonfüredi hajógyárban ekkor csónakgyártás, elsősorban bognármunka volt. A bőr-, sörte-, szőripart a Hungária seprő-, kefe- és meszelőgyár képviselte Nagykanizsán, de az ugyanott dolgozó mechanikai kefe- és seprőgyár nevét utóbb kihúzták, ami az üzem megszűntére mutat. A fonó-, szövőiparban három üzemet találunk: Lentiben egy lengyár, Nagykanizsán egy kötött- és szövőárugyár (Pollák és társa), Zalaegerszegen pedig Schütz Sándor kékfestőgyára dolgozott. A ruházati iparban mindössze egy üzemet jegyeztek be: Szabó Sándor nagykanizsai cipőgyárát, amely utóbb keletkezhetett, mert pótlólag jegyezték be. A papirosiparnak nem volt Zala megyében üzeme, de az élelmiszeripar jelentős erőt képviselt. Ebben a megyében nem a malomipar volt ennek az iparágnak gyárakban leggazdagabb ágazata, — bár 9 gyári malmot találunk itt — hanem igen jelentékeny üzemként tartották nyilván Franck Henrik nagykanizsai pótkávégyárát, továbbá tejtermékeket előállító egy-egy nagykanizsai és zalaegerszegi üzemet és a nagykanizsai sörgyárat. Feljegyeztek a megyében 3 szeszfőzdét, 1 ecetgyárat. Találunk Nagykanizsán 1 közhasználatú vízművet és 2 jéggyárat, míg 5 további jéggyár Zalaegerszegen (2), Keszthelyen, Tapolcán és Sümegen működött. A vegyészeti iparnak 2 üzeme volt ekkor a megyében. Az egyik Zalaegerszegen egy szappangyár, amely gyertya- és illatszergyártással is foglalkozott, a másik Balatonederics központtal feljegyzett Magyar Szénkéneg Gyár Rt., amely csont-, szén- és műtrágyagyártást végzett, s melyet utóbb kihúztak, tehát nyilván 1936 után megszűnt vagy elvesztette gyári jellegét. A nyomdaiparban csupán Nagykanizsa területén találunk egy nyomdát és lapkiadó vállalatot. Ezek az adatok arra mutatnak, hogy Zala megyében olyan „gyárak" is működtek akkor, amelyeket gépi felszereltsége, munkamegosztásának jellege, termelése emelt a gyárak sorába, noha munkásainak száma alapján még nem volt a 20-nál több munkást foglalkoztató nagyvállalatok közé sorolható. így