Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Petánovics Katalin: „Mesterkedő" takácsok

te a szövéshibákat: a csomót, a szálszakadásból eredő szávesztést, az egyenetlenségeket, a ritka szövésből adódó szemességet. A parasztgazdaság igényelte a vásznat, takács kevés volt, nem törődtek a kisebb-nagyobb hibákkal. Volt más módszer is a takarékosságra. Említettük a dolgozat korábbi részében, hogy különböző vékonyságú fonalhoz különböző fogsűrűségű borda kellett. Mindössze hat csoportba sorolták a fonalminőségeket (16, 14, 12, 10, 8, 6) és közben fontak olyan fonalat is az asszonyok, amelyik nem volt sem igazán egyik, sem másik csoportba illő, hanem két fonalminőség között foglalt helyet. Ilyenkor a takács már tudott ügyeskedni. Voltak, akik 14-es fonalat hozták. A takács látta, hogy egy kicsit vastagabb a fonal a 14-esnél, így nem a 7 kötetes bordába fűzte, hanem a 6 kötetesbe. Ezzel elérte, hogy a láncfonal ritkább lett, mert csak 360 fogas bordába fűzött 720 szálat, míg ha a 7 kötetesbe fűzi, 840 szálat kellett volna vetnie 420 fog közé. Máris megtakarított 1 kötetet, 120 szálat a bevetésnél! A vászon szélessége ugyanaz maradt, de a sűrűsége nem. Voltak olyan szövetők, akik nagyon értettek a szövéshez. Ezekkel a mester mindig megállapodott, hogy hányas bordában fogja szőni a vásznat. Ha közben meggondolta magát, hogy spórol a szép fonalból, fölvetésnél 2 szálat nem sodort be, és elküldött az asszonyért, hogy jöjjön, nézze meg, kevesebb fonalat hozott a szükségesnél, pótolja a hiányt. Egyébként a gyakorlott szövető megismerte volna a vászon szélességéről és a rojtok számáról, hogy nem a megbeszélt bordában szőtték a vásznat. A takácsnak ilyen esetekben megmaradt 1—2 rőf vászonra való fonala. Az is előfordult, hogy a szövető 14-esbe hozta a fonalat, a takács viszont úgy látta, hogy a fonal inkább 16-os finomságú. Fölvetéskor ugyancsak üzentek az aszs'zonyért, s megbeszélték vele, hogy sűrűbb bordába teszik a fonalat. Erre azért volt szükség, mert a sűrűbb bordába 120 szállal több láncfonal kellett, tehát a vászon mennyisége kevesebb lett, de a minősége szebb, jobb. Ilyen bizonytalan fonalvastagságoknál fordult elő, hogy a takácsok kölcsönkértek egymástól olyan bordát, amely két fonalminőség közti fogbeosztású volt. Mert a manipulálás néha nem jól sikerült. Fölvetették a 14-es fonalat a 12-esbe, kezdték szőni, de a vászon nagyon ritka, szemes lett. Ha nagyon lyukacsosra sikerült, föl kellett bontania a már megszőtt vászondarabot, és kérnie kellett olyan bordát, amely a 12—14-es érték közé esett. A szövésnél fontos az, hogy a takács fölvetéskor kiválogassa a hozott fonalból a legszebben, legvékonyabban font gombolyagokat, és ezeket vesse föl a szövőszékre láncfonalként. A legszebben font fonal a legerősebb is. Az erősség nagyon lényeges szempont a láncfonal esetében, hisz a láncfonalat éri a legtöbb hatás: feszül, folyton súrlódik a nyüstszemek, a bordafogak között, a szádnyitáskor. A vetülékfonal általában valamivel gyengébb minőségű, és vastagabb, mert így kevesebb munkával sűrűbb lesz a vászon. (T. i. a .láncfonalat csak egyszer kell fölvetni, a vetüléket pedig állandóan dobálni kell. Ritka láncfonal esetén dupla munkaerejébe telik a takácsnak, hogy olyan minőségű vásznat szőjön, mintha sűrű láncfonalat vetett volna.) Ha viszont a láncfonal sokkal vékonyabb a vetüléknél, akkor nagy a hullámzása, s ezáltal a vászon rövidülése. Ha a takács ilyen vékony láncfonalból 30 rőf re valót vetett föl, a vetülék meg vastag volt. abból csak 26—27 rőf vászon lett. Ezért a takács, ha csalni