Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)
Szentmihályi Imre: Népköltészetünk gyűjtője vagy hamisítója volt e Kőváry Béla? (A zalai Attila-monda hitelességéről.)
Az e szempontokat és adatokat nélkülöző, Kőváry személyére és gyűjteménye jellegére vonatkozó kritikai megállapítások megalapozatlanok, tehát súlytalanok. 2 ' Már eddigi vizsgálatom is arra mutat, hogy Kőváry (szervezői érdemein kívül) nem hamisító, hanem népköltészetünk — megbecsülésünkre érdemes — jó gyűjtője volt! Legújabban Németh József irodalomkutató foglalkozik megyénk középkori kulturális emlékeiről írt dolgozata egyik fejezetében mondánkkal. 28 Az irodalomtörténész Eckhardt elméletét 29 átvéve, arra a véleményre hajlik, hogy mondánk nem gyökeres népmonda, hanem műmonda, Kőváry Béla kitalálása, mely irodalmi úton terjedt el, és a helyi értelmiség révén gyökerezett meg úgy-ahogy a mondavidéken. Mielőtt érveivel konkrétan foglalkoznék, rá kell mutatnom olyan tényekre, melyek egyes megállapításait alapvetően meghatározzák, nevezetesen: a) Egyoldalú irodalomtörténeti szemlélete. Nem az a baj, hogy a szerző ezt a módszert alkalmazza, hanem az, hogy csak ezt a módszert, a folklorisztikát viszont mellőzi. Ez még abban az esetben sem lenne megengedhető, ha mondánk tényleg irodalmi úton keletkezett és elterjedt műmonda lenne, hiszen ez esetben is folklorizálódott, tehát a folklórkutatás a vizsgálatból semmiképpen sem zárható ki. (Arról az esetről nem is szólva, hogy ha a monda nem műmonda, hanem igazi népmonda!) b) Szerző fogalmazása több helyen homályos, így félreérthető. c) Sajnálatos, hogy elméletét úgy kísérli meg valószínűsíteni, hogy vitapartnere érveit (30. kk) meg sem említi. Erre való tekintettel munkájával nem is kellene foglalkoznunk. E módszer folytán — melyre az alábbiakban konkrétan rámutatok — szerzőt terheli a felelősség azért, ha az olvasó netán tévesen értelmezi a homályos részeket és érveim elhallgatásának az okát. Feltételezéseivel, valamint a monda elterjedésének — Eckhardt nyomán vallott — felfogásával, és a romantikus korszellemről írott soraival nem szükséges foglalkoznunk. Ugyanis az alapvető kérdés az, hogy Kőváry kitalálta, vagy gyűjtötte-e a mondát. Először is ezt kell tisztázni. Ha kitalálta, úgy logikus az Eckhardt—Németh-féle elterjedési elmélet, ha viszont gyűjtötte, úgy téves. Ugyanez áll az — általam már tisztázott — romantikus korszellem „meghatározó" voltára nézve is. Ez a lehetőség a kutatásnál kiindulópont kell, hogy legyen, általánosítása viszont félrevezető. Abból a tényből, hogy egy korban voltak romantikus írók, költők, vagy akár „gyűjtők" is, még nem következik hogy mindenki az volt. Kővárynak és közlésének sem kell szükségszerűen romantikusnak lennie. Általánosítás helyett itt is egyedi vizsgálatra van szükség. 27 Vargyas 1976. európai koncepcióban vizsgálta a balladákat, így érthető, hogy nem fordíthatott kellő figyelmet Kőváry és gyűjteménye tanulmányozására. Tévedése nem csökkenti kitűnő munkája értékét. Mi viszont kötelességünknek érezzük, hogy e „részlef'-kérdésben is tisztázzuk a valóságot, mely több szempontból sem hanyagolható el. 28 Németh 1978, 51—52., „A göcseji Attila monda" c. fejezetben. 29 Eckhardt 1940, 211. A székely Attila hagyományt azonban még ő is 215. másként értékeli : „A székelységnek ... kilencszáz éves történelmi tudata fűződik Attilához és a hunokhoz".
