Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Lendvai Anna: A XVII. századi zalai céhek

Szigorúan megszabják még a mesterek külsejét is. Például a molnármester ne járjon üres kézzel, „sindező szekercze vagy mérő coll fa légyen kezében", meztelen lábbal utcára vagy kocsmába nem mehet a tapolcai csapó. Jellegzetes, később már meg nem található általános követelmény a XVII. sz.-i céhlevelekben, hogy ebet, macskát ölő, dögöt megfogó iparos nem űzheti mesterségét. Fontos eseménye a céhéletnek a negyedévenként (kántoronként) tartott céhgyűlés. Fontosságát jelzi, hogy ,,táblajárással" tudósítanak időpontjáról minden céhtagot, s első mulasztásnál 20, a másodiknál 40 pénz bírságot helyeznek kilátásba a kanizsai vegyes céhben, hax'madik esetben „mindennél súlyosabbat". A céhgyűlés fontosságát, ünnepélyességét jelzi továbbá, hogy mindenféle gyalázkodásért, szitkozódásért külön büntetés jár (kanizsai szabók). Nyitott láda előtti „bolond beszédért 33 pénz fizetendő (tapolcai csapók), továbbá kikötik, hogy fegyverrel senki sem léphet be (szentgróti takácsok). Ami a gyülekezetben elhangzott, kibeszélni tilos, 4 font viasszal büntetik például az ilyent a tapolcai csapók. A vizsgált céhekben Szent György napon vagy az azt követő vasárnap tartandó céhgyűlésen történik a tisztségviselő-választás. A XVII. sz.-i céhmestereket nagy tisztelet övezi, az ő „híre" nélkül semmi sem történhet a céhben (inas- vagy legényfogadás, vándorló mesterlegény érkezése stb.). továbbá törvénytevő hatalma is van: a sümegi csizmadiacéhben a „mesterek és legények közti háborúságot ő intézze el". Általában 4 Ft-ig „tehet törvényt", ha ennél súlyosabb büntetés jár valakinek, csupán akkor kell bíróhoz fordulni. A céhmester a felelős a céh vagyonáért, évenként (általában év végén) számot ad a céh anyagi helyzetéről. A szentgróti szabók 45. articulusa szerint a céh pénzéből kétszer vendégül is látja a tagokat. Ö a felelős a mesterek kifogástalan munkájáért, hiszen ez a céh becsületének egyik feltétele. Ezért írják elő a tapolcai csapók, hogy 2 mester kíséretében félévenként látogassa meg a műhelyeket. Jelentős helyet foglalnak el a privilégiumokban azon cikkelyek, amelyekből a céhek egyik legszebb, leghumánusabb vonására következtethetünk. Minden céh gondoskodik a betegeiről, halottairól, de még a meghalt mesterek özvegyéről is. „Ha a csizmadiamester súlyosan megbetegedik, ápolására, főleg éjszakára ifjú mesterek rendeltetnek" — írja elő a kanizsai csizmadiák 24. articulusa. Beteg mestert a céhládából „megsegítik" a sümegi csizmadiák. Halálesetkor a céh minden tagja köteles megjelenni a temetésen, ezt a keszthelyi szabók céhmestere táblajárással tudatja társaival, s 100 bécsi dénár bírságot kell a mulasztónak fizetnie; 4 Ft-ot a sümegi csizmadiának, ha távol marad, ugyanennyit a kanizsaiaknak is. Ök még azt is előírják, hogy a halott házához kell sietni égő szövétnekkel, a temetőbe kísérni — s ez vonatkozik a mester feleségének vagy lányának halálára is. Az özvegy mesterné folytathatja a mesterséget; 2 legényt, 1 inast tarthat a szentgróti szabómesterné, 2 legényt a keszthelyi szabó özvegye, míg az ura nevét viseli. Kirekesztik azonban minden céhből, ha más iparágat űző mesterhez megy újra férjhez. Láthatjuk, a céh gondoskodik tagjainak családjáról is. A szentgróti szabók elő is írják, hogy a haldokló mester nem hagyhatja a mesterséget senkire, az fiaira, lányaira száll (41. articulus). A gondoskodás kiterjed azon mesterfiúkra, akik folytatják apjuk iparát; ők „félcéhvei" lehetnek a céh tagjai.