Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Lendvai Anna: A XVII. századi zalai céhek

Külön figyelmet érdemel a céh patrónusának ünnepe (a kanizsai csizmadiáké Szent Imre herceg, a vegyes céhé valószínűleg Szent Miklós). Ilyenkor a céhmesterházánál van gyülekező, aztán misehallgatás, ahol 2 if j abb mester szövétnekkel szolgál. Hasonlóan ünneplik a Űrnapját: a céhmester házához kell mennie mindenkinek, ahonnan a céh zászlaja alatt vonulnak a kanizsai vegyes céh tagjai a klastromhoz processióban. A szentgróti szabók 6. articulusa így fogalmaz: „ceremónia és oltárhoz való szolgálat nálunk nem szükséges, processiójárás nincs" — ami azt bizonyítja, hogy itt még nem volt katolikus monopólium a céhmesterség. Mulasztás esetén 2 font viasz vagy az ára kerüljön a céhládába. Ügy látszik, szegény mesterek is tartoztak közéjük, mert például a szegény mestertől mesterebédet sem követeltek, hanem csupán 2 Ft-ot és „fölöstökömöt". Itt kell megjegyeznem, hogy a vallás előírta követelmények elmulasztóit néha pénzbeli fizetés terheli, gyakoribb azonban a viaszban való büntetés (1—2 font, ami kb. V2 kg-nak felel meg). A mesterek azon kötelességeire és jogaira, amelyek az inasokkal, legényekkel kapcsolatosak, már rámutattam; nagyon fontosak azok a cikkelyek, amelyek a mestereknek a közösséghez, a városhoz és egymáshoz való viszonyát határozzák meg. Esküt követeltek a mestertől a sümegi csizmadiák, hogy a várossal és a céhhel egyetért. Hasonlóan fogalmaznak a kanizsaiak: „. . .a purgeri községnek jövendőben iovára és hasznára kívánván és gondolván. . ." kifejezve a céhalakulásnak azt a nemes feladatát, hogy a közösséget (ti. a város lakosságának érdekeit) szolgálja. A céhet, mint az azonos ipart űző mesterek szövetkezését, érdekeinek védőjét tisztelje, a terheket közösen viseljék (sümegi csizmadiák), egyetlen mester se „tusakodjék" az egész céh ellen, mert ebben az esetben 1 Ft, második alkalommal 4 Ft bírságot fizet, harmadszorra viszont már elveszti a mesterségét (keszthelyi szabók). Társaival szembeni magatartását is előírják az articulusok: ha a tapolcai csapómester társát kisebbíti, 32 pénzt fizet, ha megcsalja, 4 Ft büntetést. A szentgróti szabók 33 pénz bírságot fizettetnek ezen bűnökért. „Verekedést, viszálkodást távoztassanak" — ti. egymás között. A molnárok 5. articulusa szerint ha valamely mester társa ellen cselekednék, például „titkon ki akarná vetetni földesurával a malomból", hogy ő kerüljön a helyére, 12 Ft bírságra büntetik. Ugyancsak a szolidaritásra példa — de ez a XVII. sz.-i végvidéki életre is jellemző —, hogyha a vármegye a végházakhoz „gratuitus laborra" (ingyenmunkára) szólítja fel a céhet, a céhmester ne csupán 1—2 molnárt küldjön, hanem mindnyájan menjenek. A becsületes magatartásnak minden céhlevélben előírt követelménye, hogy inast, legényt egymástól elcsalogatni, „hitegetni" nem szabad, ezért a kanizsai szabók 25 garas, a sümegi csizmadiák 4 Ft, a tapolcai csapók szintén 4 Ft büntetést fizetnek, és a legényt 2 Ft-ra bírságolják. Ha inas hagyta magát elcsalni, őt megverik. Ide kívánkozik még az is, hogy más mester munkáját, ha az már elkezdte, nem vállalhatja át senki (kanizsai szabók). Külön vigyáznak a céhek mestereik erkölcsös házaséletére. Valószínűleg ezen okból írják elő a remekelt legénynek, hogy 1 év alatt házasodjon meg, de a „tisztátalan életben találtatott" mestertől elveszik munkáját a kanizsai szabók. A céhet becsületében sérti meg, akinek feleségét paráznaságban találják, ezért megkövetelik a mesternek, sőt még az özvegyek „tisztességét" is.